< VISSZA

Vörös föld


magyar dokumentum-játékfilm, 100 perc, 1982
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Vitézy László

Operatőr: Darvas Máté, Pap Ferenc

Szereplők: Németh Imre, Gádori Vilmos, Nagy Zoltán, Szepeshegyi István, Skublics György, Toronyi Kálmán, Tóth Ferenc, Németh Imréné, Fekete András

Cserefa határában egy bányász disznója vörös földet túr ki a kert végében. Szántó szerint külszíni fejtésre alkalmas, jó minőségű bauxitot rejt a domb. Először kinevetik, majd el akarják hallgattatni, mert a bányanyitás sértené a „vizesek” és az idegenforgalom érdekeit. Végül győz a KGST-érdek, és a geológusok saját felfedezésükként bejelentik a lelőhelyet. Megkezdődik a fejtés. A falu kilakoltatott lakói Szántón állnak bosszút: kiközösítik, majd megverik. Őt hibáztatják a nevetséges kártérítésért is. Szántó nem hagyja az igazát, mire egy kis pénzjutalommal lecsendesítik, a nélküle megtartott ünnepségen pedig malacsültet szolgálnak föl a bányaügyben jeleskedő vezetőknek.

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató