Cseh Tamásra emlékezünk. Idén lesz tíz éve, hogy elhunyt a XX. század utolsó évtizedeinek feledhetetlen gitáros krónikása, akinek életművéhez hozzátartoztak a dalok mellett a filmek – filmzenék, filmszerepek – is. Mintegy húsz mozialkotáshoz írt zenét, és gyakran szereplőként is feltűnt ezekben. Maár Gyula, Bacsó Péter, Gothár Péter, Tímár Péter, Bereményi Géza, Jancsó Miklós – néhány a jeles rendezők közül, akikkel együtt dolgozott. Jancsó Miklós produkcióiban vett részt legtöbbször. Feltűnt például a Szerelmem, Elektrában, a Szörnyek évadjában, a Kék Duna keringőben. Először a Még kér a nép forgatásán dolgoztak együtt 1972-ben. Cseh Tamás legfontosabb alkotótársa mégis Bereményi Géza volt, dalainak szövegírója, társszerzője, aki szintén szerepeltette őt: A turnéban kérte fel egy színházi zongorista figurájának megformálására. Tímár Péter több népszerű mozijából is emlékezhetünk alakjára: játszott a 6:3-ban és a Csinibabában. Volt miből válogatni tehát, mikor összeállítottuk Cseh Tamás mozija című programunkat, amelyben egyetlen napon, március 9-én fontos munkáiból tűzünk műsorra hármat, valamint levetítjük Fonyó Gergely Cseh Tamás filmjét. A játékfilmek közül a Még kér a nép, a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! és A turné kerül mozivászonra, utóbbi kettő 35 mm-es kópiáról. Az emléknapon két alkotótárs lesz a vendégünk , a 6:3 vetítésén Tímár Péter, A turné előadásán pedig Bereményi Géza.
JEGYINFORMÁCIÓK
Jegyár: 1500 Ft
Kedvezményes jegyár: 1100 Ft
A kedvezményben részesülenk a diákok, a nyugdíjasok és a pedagógusok (a mozi jegypénztárában, jogosultságuk igazolásával), valamint mindazok, akik egyszerre a program legalább két vetítésére jegyet váltanak (ez a kedvezménytípus online vásárláskor is él).
A PROGRAM:
14:00 - Cseh Tamás film
magyar dokumentumfilm, 2000, 112 perc
rendezte: Fonyó Gergely
16:00 - A turné
magyar filmszatíra, 1993, 90 perc
rendezte: Bereményi Géza
Vendégünk Bereményi Géza filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.
18:30 - 6:3, avagy játszd újra, Tutti!
magyar játékfilm, 1998, 94 perc
rendezte: Tímár Péter
Vendégünk Tímár Péter filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.
21:00 - Még kér a nép
magyar filmdráma, 1971, 87 perc
rendező: Jancsó Miklós
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató