Cseh Tamás mozija

Filmjeivel és alkotótársaival emlékezünk Cseh Tamásra március 9-én

9 march 2019 14:00 - 22:30

Location: Díszterem

Cseh Tamásra emlékezünk. Idén lesz tíz éve, hogy elhunyt a XX. század utolsó évtizedeinek feledhetetlen gitáros krónikása, akinek életművéhez hozzátartoztak a dalok mellett a filmek – filmzenék, filmszerepek – is. Mintegy húsz mozialkotáshoz írt zenét, és gyakran szereplőként is feltűnt ezekben. Maár Gyula, Bacsó Péter, Gothár Péter, Tímár Péter, Bereményi Géza, Jancsó Miklós – néhány a jeles rendezők közül, akikkel együtt dolgozott. Jancsó Miklós produkcióiban vett részt legtöbbször. Feltűnt például a Szerelmem, Elektrában, a Szörnyek évadjában, a Kék Duna keringőben. Először a Még kér a nép forgatásán dolgoztak együtt 1972-ben. Cseh Tamás legfontosabb alkotótársa mégis Bereményi Géza volt, dalainak szövegírója, társszerzője, aki szintén szerepeltette őt: A turnéban kérte fel egy színházi zongorista figurájának megformálására. Tímár Péter több népszerű mozijából is emlékezhetünk alakjára: játszott a 6:3-ban és a Csinibabában. Volt miből válogatni tehát, mikor összeállítottuk Cseh Tamás mozija című programunkat, amelyben egyetlen napon, március 9-én fontos munkáiból tűzünk műsorra hármat, valamint levetítjük Fonyó Gergely Cseh Tamás filmjét. A játékfilmek közül a Még kér a nép, a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! és A turné kerül mozivászonra, utóbbi kettő 35 mm-es kópiáról. Az emléknapon két alkotótárs lesz a vendégünk , a 6:3 vetítésén Tímár PéterA turné előadásán pedig Bereményi Géza.

JEGYINFORMÁCIÓK
Jegyár: 1500 Ft 
Kedvezményes jegyár: 1100 Ft
A kedvezményben részesülenk a diákok, a nyugdíjasok és a pedagógusok (a mozi jegypénztárában, jogosultságuk igazolásával), valamint mindazok, akik egyszerre a program legalább két vetítésére jegyet váltanak (ez a kedvezménytípus online vásárláskor is él).

 


 

A PROGRAM:

14:00 - Cseh Tamás film
magyar dokumentumfilm, 2000, 112 perc
rendezte: Fonyó Gergely

16:00 - A turné
magyar filmszatíra, 1993, 90 perc
rendezte: Bereményi Géza
Vendégünk Bereményi Géza filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.

18:30 - 6:3, avagy játszd újra, Tutti!
magyar játékfilm, 1998, 94 perc
rendezte: Tímár Péter
Vendégünk Tímár Péter filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.

21:00 - Még kér a nép
magyar filmdráma, 1971, 87 perc
rendező: Jancsó Miklós

 


Related shows

Cseh Tamás film

Fonyó Gergely portréfilmje január 22-én

Cseh Tamás mozija: A turné

Bereményi Géza filmjét március 9-én 16 órától vetítjük

Cseh Tamás mozija: 6:3, avagy játszd újra, Tutti!

Tímár Péter filmjét március 9-én 18:30-tól vetítjük

Cseh Tamás's Cinema: Red Psalm

Film by Miklós Jancso on 9th of March
»Dec. 19. – Thursday«
TicketsCall Us14:00     Csortos terem

How Could I Live Without You? (12)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Treasure (12)

TicketsCall Us15:00     Díszterem

Futni mentem (12)

TicketsCall Us16:00     Csortos terem

From Hilde, with Love (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

My Favourite Cake (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

DAC Film (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

The Room Next Door (16)

TicketsCall Us18:30     Csortos terem

Kneecap (18)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

Celluloid Nights by Cinema Niche: It's a Wonderful Life (1946)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Howl's Moving Castle (12)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

Lesson Learned (12)

TicketsCall Us20:15     Csortos terem

KIX (16)

» « 2024. December
Mo Tu We Th Fr Sa Su
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345



Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy