< VISSZA

R4 - Stílusvariációk / 2. Uránia Filmnapok


rövidfilmek a Balázs Béla Stúdióból, 100 perc, 1985

Időpontok:

Rendező: Kardos Ferenc, Huszárik Zoltán, Gazdag Gyula, Xantus János, Szabó Ildikó

A Balázs Béla Stúdió az alapítók szándéka szerint a filmkészítés „előszobája”: a diplomát szerző alkotók itt készíthetik el első önálló rövidfilmjeiket, próbálhatják ki szabadon saját stílusukat, ami aztán egészestés játékfilmjeikben teljesedik ki és formálódik tovább. Noha a hetvenes évektől részben megváltozik a BBS jellege, s az avantgárd alkotóknak köszönhetően már nem csupán a nagyjátékfilmekre történő felkészülés, hanem a kísérletező, „másként gondolkodó” filmezés műhelyévé is válik, eredeti funkcióját sosem adja fel teljesen. Vagyis a Stúdióban születő filmek mintegy „bevezetést” jelentenek a magyar filmtörténetbe: a legkülönbözőbb stílusok születésének eredetvidékét itt találjuk. Mindezt legjobban egy-egy alkotó – rendező és operatőr – BBS-rövid- és első egészestés filmjeinek az összehasonlítása szemléltetheti. Miképpen előlegezi meg Kardos Ferenc sokszínű rendezői stílusát és Zsombolyai János hajlékony kép világát közös rövidfilmjük? Az Elégiában miként érhető tetten Huszárik Zoltán és Tóth János későbbi önálló filmjeinek látásmódja? Gazdag Gyula és Jankura Péter szituációs dokumentumfilmjének tapasztalatai milyen formában élnek tovább játékfilmjeikben? A nyolcvanas évek új érzékenységének vizualitása és karakterei hogyan születnek meg a Xantus János–Matkócsik András, illetve a Szabó Ildikó–Dávid Zoltán alkotópáros egy-egy kisfilmjében? Gelencsér Gábor filmesztéta

Miénk a világ, 1963, 14’, r: Kardos Ferenc, o: Zsombolyai János
Elégia, 1965, 20’, r: Huszárik Zoltán, o: Tóth János
Hosszú futásodra mindig számíthatunk, 1968, 13’, r: Gazdag Gyula, o: Jankura Péter
Diorissimo, 1980, 32’, r: Xantus János, o: Matkócsik András
A másik oldal , 1985, 21’, r: Szabó Ildikó, o: Dávid Zoltán

Fotó: Elégia (1965)

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató