< VISSZA

A táncz / 2. Uránia Filmnapok


magyar ismeretterjesztő film, 52 perc, 2001

Időpontok:

Rendező: Fazekas Bence

Közreműködik: Herskó János, Palya Bea, Szirtes András, Tolnai Ottó, Román Sándor

Az első „megrendezett”, játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmösszeállítás, A táncz 1901-ben, Pekár Gyula tánctörténeti előadásának szemléltetéséhez készült, melyet az Uránia Tudományos Színházban tartott. Zitkovszky Béla, az Uránia vetítőgépésze saját készítésű kamerával, az Uránia tetőteraszán, a kor kiemelkedő színészeinek és balerináinak közreműködésével készítette el a 18 egyperces filmetűdöt, úgynevezett „kinematogramm”-ot.  A filmösszeállítást 1901. április 30-án, nagy sikerrel mutatták be, s ezt követően több száz alkalommal vetítették. Később a filmtekercsek elkallódtak, megsemmisültek, s a filmből csak néhány állókép maradt az utókorra. A premier századik évfordulóján Fazekas Bence az örökre elveszett mű virtuális újraalkotására vállalkozott. Filmje a „kinematogramm”-ok Román Sándor koreográfus közreműködésével létrejött rekreációja mellett izgalmas filmtörténeti időutazásra kalauzolja a nézőt, melynek során kibontakoznak A táncz keletkezésének körülményei. Balogh Gyöngyi filmtörténész


Fazekas Bence rendező a Pergő Képekben részletesen ír a film koncepciójáról:

"Számomra jelképszerű, hogy csaknem mindent lehet A tánczról tudni (a bemutató helye, ideje, a megszólaló zenék, a táncosok, a technikai eszközök stb.), csak épp a film nincs meg. ... Ha valaki meg szeretné nézni a legelső magyar filmet, akkor nem a vetítőbe, hanem a könyvtárba kell mennie, és elolvasni, amit – az eseményekkel szinte egyidőben, a filmből kivett képekkel is illusztrálva, rengeteg pontos adatottal és részletettel – a korabeli újságokban megírtak. ... Ezért az egyik célom az, hogy végre a Filmarchívumban az 1901-es polcon kerüljön a helyére a film, mind a tizennyolc egy percnél rövidebb filmtekercs, a táncjelenetekkel. Feketén-fehéren, 35-ös kurblis géppel fölvéve, hogy benne legyen a gépet tekerő ember minden rezdülése, épp úgy, mint száz éve. Tudom, hogy ez nem az eredeti, meg hogy csak egy rekonstrukció, sőt egész más, de azért mégiscsak mozgóképebb, mint a leírások, és pontos is annyira, amennyire lehetséges, és ésszerű..." Tovább a Pergő Képek oldalára...


Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató