< VISSZA

Crossover Uránia - Barabás Lőrinc Quartet


Élő könnyűzenei koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2021

Időpontok:

Rendező:

Barabás Lőrinc – trombita
Premecz Mátyás – billentyűk
Ajtai Péter – nagybőgő
Klausz Ádám – dobok

A Barabás Lőrinc Quartet 2015-ös megalakulása óta három nagylemezt jelentetett meg. (Beardance 2016, Other Than Unusual 2018 és Open 2021) A zenekar az instrumentális popzene és a jazz mellett számos stílust emelt be műsorába. Barabás szerzeményeiben a világzenei és klasszikus zenei hatások is nyomonkövethetőek. 

OPEN  címmel 2021 júliusában jelent meg a harmadik nagylemezük. A világ nyitott tér a játékra, és minden, ami művészi kifejezés, elsősorban az ismeretlent célozza. Open című lemezén új hangot mutat Barabás Lőrinc is. Azokat a stílusjegyeket, amelyekről eddig ismertük, most is felfedezhetjük – vonzódását a szabályos, ismétlődő formák iránt, lényeglátását, tiszta egyszerűségét, a legkülönbözőbb stílusokkal való játékot –, de az album határozottan új fejezetet nyit az együttes zenei életében.

A Quartetbe új tagok érkeztek, és noha a trombitás-zeneszerző, valamint Premecz Mátyás billentyűs, Ajtai Péter bőgős és Klausz Ádám dobos ismeretsége korábbra nyúlik vissza, újbóli találkozásuk frissessége átszüremlik ezen a felvételen. Az urániabeli koncerten már főképp az új lemez anyaga szólal meg.

A hipnotikus utazás a Hello négy hangból álló riffjével indul, egymásból organikusan kibomló ritmusok sodorják magukkal a hallgatót észrevétlenül. Az All Around sivatagi atmoszférájában, a billentyűk atonális motívumaiban egyszerre fedezünk fel rendet és rendetlenséget, teremtést és káoszt, valamint Miles Davis hetvenes évekbeli, fúziós korszakának hatását. A lemez rövid középrésze (Tuning) könnyed, de nem félvállról vett geg, rohanó burleszk, a tagok közös improvizációjának eredménye. A címadó Open annál nagyratörőbb, érvényesül benne a rock, a funk és a klasszikus jazz hatása, a tagok tudásuk legjavát mutatják a szólókban, és vibráló párbeszédet folytatnak egymással. Egyszerre fenséges és rakoncátlan, amit kapunk, mintha egy különös lény felváltva mesélne tréfákat és szavalna költői verssorokat. Az utazást a Chain noktürn-zenéje zárja, a sordinóval megszólaló trombita mágikus hangulatot teremt. Mint egy éjjeli séta hazafelé. A Barabás Lőrinc Quartet albuma végül ezt a harmóniát mutatja fel, amely nem jöhet létre máshogy, csak az előző kalandok árán. Ha már mindent megmozgattunk, mindent felforgattunk és alaposan „kijátszottuk” magunkat.

Jegyár:
1-től 7. sorig 3 600 Ft 
8.-tól az utolsó sorig 2 900 Ft 

Tovább a Crossover Uránia sorozat további programjához>>>

A koncertet támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások TámogatáskezelőEmberi erőforrások Minisztériuma      

Bemutató dátuma: 2021.12.14.
Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Uránia kávézó

Uránia Aranykönyv

MMA

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató