Rendező: Rollin Binzer
Főszereplők: Charlie Watts, Ronnie Wood, Mick Jagger, Keith Richards
Ladies and Gentleman: The Rolling Stones (1974)
A film a Rolling Stones 1972-es észak-amerikai turnéjának két texasi koncertjén készült, az Exile on Main St. című lemezük megjelenése után. A Rolling Stone magazin minden idők legjobb lemezeiről készített 500-as listáján ez a lemez a 7. helyen szerepel, ami a legjobb a Stones albumai által elért helyezések közül. A koncertfilmen öt dal is hallható erről a lemezről.
Sok rajongó szerint egyértelműen ez a korszak volt a zenekar legjobb időszaka zeneileg. Ekkoriban a banda tagja volt még Mick Taylor is, és egyebek mellett éppen az a kuriózuma a filmnek, hogy láthatjuk-hallhatjuk, milyen volt az ő gitárjátékával a Stones. A show-t persze Jagger színpadi alakítása viszi el, a felvételek nagy részén ő van előtérben, néhány dalnál pedig Keith Richard (akinek gitárjátéka erősebb volt a mainál), sőt láthatunk egy ritkaság számba menő duettet is Jaggerrel és Richardssal. A rajongók a film nagy erényének tartják, hogy csak koncertfelvételeket láthatunk, nincs backstage felvétel, nincs interjú, nincs semmi töltőanyag, csak tiszta, direkt rock n roll. Ezért is sajnálkoztak sokáig a Stones-fanok, hogy a filmnek nem volt legálisan elérhető kiadása. Most viszont digitálisan felújított képpel és hanggal kerül mozivászonra.
A koncertfilmben elhangzó számok:
1. "Brown Sugar"
2. "Bitch"
3. "Gimme Shelter"
4. "Dead Flowers"
5. "Happy"
6. "Tumbling Dice"
7. "Love in Vain"
8. "Sweet Virginia"
9. "You Can't Always Get What You Want"
10. "All Down the Line"
11. "Midnight Rambler"
12. "Bye Bye Johnny"
13. "Rip This Joint"
14. "Jumpin' Jack Flash"
15. "Street Fighting Man"
Jegyár a koncertfilmekre egységesen 2500 Ft
Forgalmazó: Pannonia Entertaiment
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató