Rendező: Vezényel: Andris Nelsons
Program:
Richard Wagner: Parsifal nyitány és részlet a II. felvonásból
Anton Bruckner: III. Szimfónia d-mollban (1889-es változat)
Andris Nelsons kimagasló Wagner-interpretátor. 2016-ban a Bayreuthi Ünnepi Játékok keretén belül ő vezényli a Parsifal új bemutatóját. Ezúttal ebből ad ízelítőt a Berlini Filharmonikusok közreműködésével. A Parsifal nyitányát Bruckner Wagnernek ajánlott szimfóniája követi, melyben a zeneszerző orgona által inspirált, egyedi megszólalásmódja először bontakozik ki teljes szépségében.
Andris Nelsonsnak saját bevallása szerint Wagner a kedvenc zeneszerzője. „Wagner zenéje túl van intellektuson és magyarázatokon. Maga a transzcendentális. Mikor Wagner darabjait vezényelhetem, úgy érzem, egy tökéletes világba lépek át.” Karrierje kezdetén, a Rigai Nemzeti Opera első karmestereként szintén egy Wagner-darab, A Nibelung gyűrűje vezényletével vonta magára a figyelmet. 2010-ben debütált a Bayreuthi Ünnepi Játékokon a Lohengrinnel.
A Parsifalt, ezt a vallási szimbólumoktól hemzsegő, rendkívül kifejező zenei nyelvezetű szent drámát Wagner így jellemezte: „búcsúm a világ minden tájától”. A zeneszerző életművének központi témája a megváltás, mely a Parsifalban transzcendentális túlfűtöttséggel jelenik meg. Parsifal, az opera hőse visszautasítja a világ érzéki csábításait, és ezáltal a könyörületes megváltó megtestülésévé válik. Az 1882-es bemutató sikere néhány hónappal halála előtt érte a zeneszerzőt.
Anton Bruckner határtalanul tisztelte Wagnert, s maga is ott ült a Parsifal premierjén a nézők soraiban. Az osztrák zeneszerző számára Wagner volt a mesterek mestere. Csak miután megismerte a mester zenéjét, és mélyen a hatása alá került, akkor tudta kialakítani saját hangját és stílusát. III. szimfóniáját, e monumentális művet a legmélyebb tisztelettel ajánlotta mesterének.
Jegyár 3600 Ft.
Kedvezményes jegyár 3200 Ft. A kedvezményt a A Berlini Filharmonikusok koncertje és a Három Csillag Münchenben előadásunkra egyszerre jegyet váltó nézőink vehetik igénybe.
Kedvezményes jegyárat fizetni csak a pénztárban való vásárláskor lehetséges. Megértésüket köszönjük!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató