Polgár lányok dokumentumfilm - Filmbemutató a Zsidó Művészeti Napok keretében

2017. május 14. 11:00 - 13:00

Helyszín: Díszterem

A május 14-i magyarországi ősbemutatóhoz közönségtalálkozó is kapcsolódik Polgár Zsófia többszörös olimpiai bajnok, Berger László producer és meglepetésvendégek részvételével.

A május 27-i vetítés utáni beszélgetésen jelen lesz Berger László producer is.

Polgár Judit, Zsuzsa
és Zsófia a sakktörténet és talán az emberiség különleges fejezetének a hősei. Három magyar testvér, akik az édesapjuk révén egy egyesek szerint "ellentmondásos kísérlet" részeseiként egész korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakkvilágbajnokok legyenek.

Édesapjuk, Polgár László úgy döntött, hogy bebizonyítja, hogy a "zsenialitást" meg lehet szerezni, hogy a megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető. Lányai nem jártak iskolába. Nem játszottak bújócskát a többi kislánnyal, csak egymással. Keményen dolgoztak.

Filmünket idősíkokat és helyszíneket átfogóan készítettük el. Ez egy család története amely 40 évet és három kontinenst ölel át a három nővért követve - az ő sikereiket, kudarcaikat, a szívfájdító elválásokat és a szeretet jótékony közbenjárását.

Egymásra fényt derítve szövődik össze a múlt és jövő. A múlt a sokat támadott gyermekkorral a rendszerváltás előtti Magyarországon és a nemzetközi sakksikerek a megszállott apával, aki a társadalmi kivetettséget és a börtönt kockáztatva hajtja végre tervét. Valamint a jelen a család nagy távolságokon átnyúló kapcsolatrendszerével, elvándorlással és személyes elszigetelődéssel - mint a világbajnokság vagy az élet Texasban és Izraelben. A jelen három virágzó nőt mutat be, három nővért, három fiatal anyát, akik keresik saját útjukat és helyüket a világban.

Ez a film a sakkról szól, de nem sakk-film. Először és legfontosabban egy család bámulatos emberi története, amely a sakk körül forog, de ami egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az "élhető létezés" és a "folyamatos teljesítés" közötti ellentmondást.

A film magyar, héber, angol, német, spanyol nyelven beszél, felirattal; a magyar közönség számára Yossi Aviram rendező narrációja Vörös Szabolcs magyar hangján szólal meg.

Rendező: Yossi Aviram

Írta: Yossi Aviram
Producer: Amir Harel, Ayelet Kait, Berger László

Szereplők: Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Polgár Judit, Polgár Klára, Polgár László

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató