A négy koncertből álló zenei sorozat nemcsak az Uránia programkínálatában újdonság. Különleges alkalom, hogy a budapesti közönség négy hangverseny keretében élőben is végighallgathatja a zenetörténet e két óriásának összes vonósötösét. A műveket Szabó Péter gordonkaművész és barátai, a Sinfonietta Pannonica szólistái – Eckhardt Violetta, Jász Pál, Sipos Gábor és Máthé Győző – szólaltatják meg.
A bécsi klasszikus triász – Haydn, Mozart és Beethoven – életművében kiemelkedő szerepet játszik a vonósnégyes, azaz a két hegedűre, egy brácsára és egy csellóra komponált, javarészt négytételes darabok sora. Haydn több mint nyolcvan alkotást hagyott hátra e műfajban, de Mozart és Beethoven életművének is egyik vezérfonalát alkotják a kvartettek.
Ritkább tünemény műveik sorában a vonósötös, amelyben a megszokott kvartett-felállás egy brácsával egészül ki. Vajon milyen zenei lehetőségeket nyit meg a szerzők számára az ötödik hangszer belépése? Erre a kérdésre keresi a választ Szabó Péter és a Sinfonietta Pannonica december 15-én induló, négyrészes hangversenysorozata, amely a bécsi klasszika közkedvelt műfajának, a kvartettnek rokonát, a kvintettet állítja a középpontba.
Az első két koncerten – december 15-én és január 19-én – Mozart hat vonósötöse hangzik el. A művek hangvétele, stílusa hatalmas ívet fog át: a korai B-dúr darab könnyed divertimentójától az 1787-ben keletkezett két mű súlyos személyes mondanivalóján keresztül az utolsó kompozíciók közé tartozó Esz-dúr kvintett végletekig letisztult életszeretetéig ível. A harmadik és a negyedik koncerten – február 16-án és március 23-án – Beethoven kvintettjei kerülnek műsorra. Beethoven számára a műfaj kifejezetten alkalmi jellegű: csekély számú e műfajba sorolható kompozíciójának jelentős része más hangszer-összeállítású műveinek átirata – s éppen ez, a „más nézőpont” adja különlegességüket, egyediségüket, sajátos betekintést engednek a szerző műhelyébe.
Szabó Péter a Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája, a legelismertebb magyar gordonkaművészek egyike. Az általa 2010-ben alapított Sinfonietta Pannonica különleges zenei műhely, melyet a magyar zenei kultúra nemes tradícióinak folytatása, a nagy elődök értékteremtő példájának a tisztelete mellett a folyamatos megújulás jellemez. Az együttes Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak szólistáiból, valamint Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából alakult. A zenekar fő célja olyan ritkán előadott, zenetörténeti érdeklődésre számot tartó művek repertoárba helyezése, amelyek eddig nem kerültek előadásra, illetve amelyeket nem rögzítettek hangfelvételen.
Az előadássorozat programja:
2017. március 23., csütörtök, 19:30
Take Five: Beethoven vonósötösök 2
Beethoven: String Quintet in E flat major Op. 4
Beethoven: Fugue for string quintet in D major, Op. 137
Szünet
Beethoven:String Quintet in C minor (after Piano Trio, Op. 1/3), Op. 104
2017. február 16., csütörtök, 19:30
Take Five: Beethoven vonósötösök 1
Beethoven: String Quintet in E flat major Op. 4
Szünet
Beethoven:String Quintet in C major Op. 29
2017. január 19., csütörtök, 19:30
Take Five: Mozart vonósötösök 2
Mozart: String Quintet No.2 in C, K.515
Mozart: String Quintet in E Flat Major, K.614
Szünet
Mozart: String Quintet in G Minor, K.516
2016. december 15., csütörtök, 19:30
Take Five: Mozart vonósötösök 1
Mozart: String Quintet in B Flat Major, K.174
Mozart: String Quintet in C Minor, K.406
Szünet
Mozart: String Quintet in D Major, K.593
Jegyár a koncertekre: 2000 forint
Fellépők
Szabó Péter
Szabó Péter a Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája, a legelismertebb magyar gordonkaművészek egyike. Felsőfokú zenei tanulmányait a kolozsvári Zeneakadémián végezte. Ezt követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Mező László, Rados Ferenc és Kurtág György diákjaként. Számos zenei verseny díjazottja. Szólistaként és kamarazenészként a világ legrangosabb fesztiváljainak és koncerttermeinek a vendége, nemzetközi karrierjének helyszínei a londoni Wigmore Hall, a bécsi Musikverein és Konzerthaus, a salzburgi Mozarteum, a zürichi Tonhalle, a berlini Konzerthaus és a genfi Conservatorie. Kamarazenei és szólórepertoárja a reneszánsz daraboktól napjaink zenéjéig terjed. Pályafutásának kezdete óta tudatosan játssza magyar szerzők, határon túli magyar zeneszerzők és kortárs komponisták műveit. 2011-ben Liszt-díjjal-, 2014-ben Lajtha Díjjal tüntették ki.
Eckhardt Violetta
Hegedűművész, a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere. Főiskolai tanulmányait a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte. Tizennyolc évesen megnyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt, és felvételi nélkül folytathatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol tanárai Halász Ferenc, Kurtág György, Mihály András és Rados Ferenc voltak. 1992-ben I. díjat nyert a Zathureczky- és a Hubay-versenyen, ugyanebben az évben díjat nyert a Nemzetközi Szigeti József Hegedűversenyen is. Az Eckhardt vonósnégyes alapítója, kamarazenészként a zenei élet rendszeres résztvevője.
Jász Pál
1972-ben született Budapesten. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol tanárai Csontha András, Kovács Dénes, Devich Sándor és Bánfalvi Béla voltak. 1994-ben a Hubay Jenő Hegedűverseny 3. helyezettje lett. 1991-96-ig az Erkel Ferenc Kamarazenekar, 1994-96 között pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagja volt. 1995-2000-ig a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeként tevékenykedett, és a Grassalkovich Vonósnégyes elsőhegedűse is volt. 2008-tól a Concerto Budapest hegedű szólamvezetője lett. 2011 és 2013 között állandó közreműködője volt a bolognai Orchestra Mozart koncertjeinek Claudio Abbado vezetésével. 2007 óta ismét rendszeresen fellép a Budapesti Fesztiválzenekarban.
Sipos Gábor
1967-ben született Budapesten. Hegedűtanulmányait hétévesen kezdte, első tanára Skultéty Erzsébet volt. 1982-től a Bartók Béla Konzervatórium, 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke: hegedűt Natasa Csernogolovkiánál, kamarazenét Devich Sándornál, Mihály Andrásnál, Kurtág Györgynél és Rados Ferencnél tanult. 1991-ben díjat nyert a budapesti Hubay Hegedűversenyen, ugyanebben az évben szerezte meg művésztanári diplomáját. 1989 és 1995 között, majd 2005-től a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. Alapító tagja az Auer Vonósnégyesnek, amellyel 2000-ben Liszt-díjat, 2004-ben Artisjus díjat kapott. 2006 óta az Eckhardt-vonósnégyes tagja.
Máthé Győző
Máté Győző brácsaművész 1963-ban született Szentegyházán, Romániában. Felsőfokú zenetanulmányait a Bukaresti Zeneakadémián végezte, ahol Valeriu Pitulac és Ştefan Gheorghiu voltak mesterei. Számos rangos előadói verseny résztvevője. 1990-ben telepedett át Magyarországra, ahol három évig a Szegedi Szimfonikusok tagja volt. 1993-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása. 2002-ben kiérdemelte az év zenekari művésze kitüntetést, a Dohnányi Ernő-díjat. Koncertjei és hangversenyei során szinte a teljes mélyhegedű-irodalmat eljátszotta. Számos rádió- és CD-felvételt készített; első szólólemeze 2007-ben jelent meg.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató