A Frankofón Filmnapok 11 éve kinál a magyar közönségnek a világ minden tájáról érkező, nem egy esetben a legjelentősebb nemzetközi fesztiválokon is ünnepelt alkotásokat. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat. Válogatásunkkal - az egyes alkotások műfajától és származási országoktól függetlenül - nincs más szándékunk, mint felhívni a figyelmet a frankofón filmkultúra gazdagságára és sokszínűségére. A filmnapok nemcsak az idei nagy filmfesztiválok (Cannes, Velence, Oscar) díjazott filmjeit vonultatja fel, hanem közönségfilmeket, vígjátékokat, drámákat és gyerekeknek szóló filmeket is. A magyarországi frankofón nagykövetségek részvételével létrejött válogatás a frankofón mozi legjavát tárja a magyar nézők elé.
A vetítések mellett kísérőprogram is elérhető lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közös szervezésben: két izgalmas beszélgetéssel szeretnénk kedvet csinálni a filmekhez. Az első, amelynek címe Deneuve, Depardieu és a többiek, a Vadregénycímű vígjátékhoz (a filmnapok nyitófilmjéhez) és az Emberek, nem vadakcímű belga-francia koprodukciós drámához kapcsolódik, a vendége pedig Margitházi Beja film scholar, az ELTE adjunktusa, akit Buglya Zsófia a francia film változó arcairól kérdez. A másik beszélgetés a Cannes-ról jut eszembe költői címet kapta (Jean Vigo korszakos Nizza-etűdje nyomán), és azt járja körül, mi is történik a filmfesztiválokkal, illetve a fesztiválfilmekkel pandémia idején. Ebben a videóban Csákvári Géza filmkritikus, a Cinefest művészeti igazgatója a beszélgetőpartnerünk, aki további három filmet ajánl nézőinknek a filmnapok programjából.
A 11. Frankofón Filmnapok vetítései csak Magyarországon lesznek elérhetőek.
Nyitófilm - elérhető április 22-től 18 órától május 2-ig
Vadregény / Terrible Jungle
Francia vígjáték, 2020, 91'
Rendező: Hugo Benamozig, David Caviglioli
Szereplők: Catherine Deneuve, Vincent Dedienne, Jonathan Cohen
Francia nyelven, magyar felirattal
Eliott, az ifjú és naiv antropológus egy rejtélyes törzs nyomába ered a dél-amerikai vadonban. Jó alkalom lenne ez az önállósodásra, ám az aggódó mamának nem akaródzik elengedni a pórázt.
„Végy egy dzsungelt, helyezd bele a kalandfilmek klasszikus elemeit, és keverj hozzá némi abszurd, fanyar humort”. – Cineuropa
Az április 23-tól május 2-ig elérhető válogatás
A gyermekkor földje / Petit Pays
Francia dráma, 2020, 113'
Rendező: Éric Barbier
Szereplők: Jean-Paul Rouve, Isabelle Kabano, Djibril Vancoppenolle
Francia és kinyarwanda nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 16 év alatti nézőink számára nem ajánljuk!
Az 1990-es évek elején Gaby teljességgel megéli a gyerekkor boldogságát Burundiban. A polgárháború azonban nemcsak a csínytevéseknek vet véget, hanem az ártatlanság korának is.
„Eric Barbier képes fenntartani a történet egyetemességét, noha azt egy gyerek szemszögéből, azon keresztül ismerjük meg, ahogy ez a kisfiú meghasonlik a két kultúra között.” – Ouest France
Az elfeledett virágok / Les fleurs oubliées
Kanadai dráma, 2019, 102'
Rendező: André Forcier
Szereplők: Roy Dupuis, Yves Jacques, Christine Beaulieu
Francia nyelven, magyar felirattal
Egy híres botanikus – nem mellesleg pap – visszatér a túlvilágról, hogy felvirágoztassa Albert méhészetét, és segítsen neki szembeszállni egy erősen környezetszennyező vetélytárssal.
„Környezettudatos mese szerethetően szemtelen alakításokkal, szemet gyönyörködtető és szívet melengető költői kivitelben.” – Le devoir
Emberek, nem vadak / Des hommes
Francia-Belga dráma, 2020, 101'
Rendező: Lucas Belvaux
Szereplők: Gérard Depardieu, Catherine Frot
Francia nyelven, magyar felirattal
Az 1960-as évek elején sok fiatal francia férfi járta meg az algériai frontvonalat. Amikor hazatértek, próbálták elfelejteni, ami ott történt. De az emlékek akár negyven év távolából is berobbanhatnak.
Fesztiválszereplések: Cannes Label 2020
„A több szálon futó történet egy egész generáció hallgatását töri meg, azokét a francia férfiakét, akik húszévesen kerültek bele az algériai háborúba.” – Cineuropa
Gagarin / Gagarin
Francia dráma, 2020, 95'
Rendező: Fanny Liatard, Jérémy Trouilh
Szereplők: Alseni Bathily, Lyna Khoudri
Francia nyelven, magyar felirattal
Youri Párizs egyik elővárosában él, a „vörös” Gagarinban. És természetesen űrhajós szeretne lenni. Csakhogy a telepet le akarják bontani, viszont a fiú nem adja egykönnyen az „űrhajóját”.
Fesztiválszereplések: Cannes Label 2020
„Egy lomokból tákolt rakéta, elérhetetlen álmok – a Gagarin megható tisztelgés az emberiség azon olthatatlan vágya előtt, hogy meghódítsa a világűrt. Merthogy álmodozni még azoknak is szabad, akik a közelébe sem juthatnak egy ilyen vállalkozásnak, és az enyésző külvárosból kémlelik a csillagokat.” – Variety
Marguerite és Margot / L'Aventure des Marguerite
Francia családi vígjáték, 2020, 86'
Rendező: Pierre Coré
Szereplők: Lila Gueneau Lefas, Alice Pol, Clovis Cornillac
Francia nyelven, magyar felirattal
Marguerite és Margot látszólag nem sokban különböznek egymástól, mintha ikrek lennének. Csakhogy az egyikük 1942-ben, a másikuk 2018-ban éli a kamaszok életét – már ameddig egy varázserejű utazóláda közreműködésével helyet nem cserélnek.
„Ebben a bájos, családi moziban megvan minden, ami csak kell: kaland, nevetés, időutazás.” – La Croix
Piszkos munka / Ceux qui travaillent
Svájci-belga dráma, 2018, 102'
Rendező: Antoine Russbach
Szereplők: Olivier Gourmet, Adèle Bochatay
Francia nyelven, magyar felirattal
Frank vezetőként dolgozik a tengeri szállítmányozásban. Ám elég egy rossz döntés, és a rendszer, amelyet egész életében szolgált, kiveti magából. Amitől a férfi addigi értékrendje megkérdőjeleződik.
„A film bőven ad kiindulópontot ahhoz, hogy megpróbáljuk megérteni a modern világ működését. Okosan átgondolt alkotás.” – Bande à part
Az éjszaka meséi / La Nuit des rois
Francia-kandai-elefántcsontpati dráma, 2020, 93'
Rendező: Philippe Lacôte
Szereplők: Koné Bakary, Steve Tientcheu
Francia nyelven, dioula és nouchi nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 16 év alatti nézőink számára nem ajánljuk!
Nyugat-Afrika egyik legnagyobb börtönében a rabok között szigorú a rangsor. A betegeskedő vezér hatalma inog. Kinevez hát egy „mesélőt”, hogy egész éjszaka történetekkel szórakoztassa a tömeget.
Fesztiválszereplések:
Oscar-jelölés 2021, Elefántcsontpart
Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 2020
Torontói Nmezetközi Filmszetivál 2020
New York Film Festival 2020
„Philippe Lacôte börtöndrámája a zsigereinkre hat.” – CNN
Jegyárak:
Egy film: 790 Ft.
5 filmes bérlet: 3,000 Ft.
Az A Fesztiválbérlettel megtekinthető filmek: Vadregény, Az éjszaka meséi, Marguerite és Margot, A gyermekkor földje, Gagarin
A B Fesztiválbérlettel megtekinthető filmek: Gagarin, Emberek, nem vadak, Piszkos munka, Az éjszaka meséi, A gyermekkor földje
A filmek a rendelkezésre álló helyek függvényében tekinthetőek meg.
Voir la version française
A 11. Frankofón Filmnapok - online partnerei:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató