Négy este a tavalyi év díjazottjaival
A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói tevékenységük elismeréseként 2020 március 15-én négyen részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2021. március 8-11. között a koronavírus járvány miatt online programsorozattal tiszteleg a négy díjazott munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló, díjmentesen elérhető vetítéseken a közönség közelebbről is megismerkedhet a díjazottakkal.
A világhírű magyar filmesztétáról elnevezett Balázs Béla-díjjal az állam az alkotók és a filmkultúráért tevékeny szakemberek teljesítményét honorálja évről évre. 2020-ban Bergendy Péter filmrendező, Dézsy Zoltán filmrendező, Tuba Mariann vágó, televíziós szerkesztő, valamint Varsányi Ferenc filmrendező részesült az elsimerésben. Ők a vendégei az Uránia március 8-án induló programsorozatának, amelynek keretében egy-egy kiemelkedő, általuk választott filmjüket tekintheti meg a közönség, illetve ehhez kapcsolódóan - a filmek előtt, illetve után - láthatja azt a négy beszélgetést is, amelyet ebből az alkalomból rögzítettünk velük az Uránia színpadán.
2021. március 8., hétfő 19:00
Tuba Mariann munkáiból
TÜSKE A KÖRÖM ALATT (12)
91 perc / magyra filmdráma / 1987
Az első este vendége Tuba Mariann filmvágó, televíziós szerkesztő, akit műsorvezetőként, bemondóként is ismerhetünk, hiszen a kilencvenes években képernyősként került a közszolgálati televízióhoz. Eredeti szakmájában, filmvágóként 1984-től dolgozott, többek közt Sára Sándor, Zsombolyai János, Gaál István, Zsurzs Éva rendezők mellett. Sára Sándornak öt filmben volt alkotótársa, ő vágta többek között a Sír az út előttem és a Csonka Bereg című történelmi dokumentumfilmeket, valamint a Ráckevei Anna és Cserhalmi György főszereplésével készült Tüske a köröm alattot, amely Karlovy Varyban a közönség nagydíját nyerte, és amely most az Uránia sorozatában látható.
2021. március 9., kedd 19:00
Varsányi Ferenc munkáiból
MÉZES-TÁNCOS
5 perc / mézeskalács animáció/ 1975
KERESZTESEK EGYKOR ÉS MA (12)
52 perc / ismeretterjesztő film / 2018
A március 9-i este vendége Varsányi Ferenc, aki több mint negyven éve rendez filmeket és ír forgatókönyveket, animációs és élőcselekményes műfajban egyaránt. Készített összesen öt egész estés játékfilmet, közel százötven TV sorozat epizódot, reklámfilmeket, videó klipet, dokumentum és ismeretterjesztő filmeket, valamint írt több mint száz forgatókönyvet. Dolgozott az összes nagy magyarországi animációs stúdióban, a Magyar Televíziónál, egy ausztrál, két amerikai, egy dél koreai, egy tajvani, egy indiai és egy arab stúdióban. Az egyetlen magyar EMMY díjas rendező. Jelenleg Rejtő Jenő: Piszkos Fred a kapitány című regényének animációs filmes fejlesztésén dolgozik Tanít a MOME animációs szakán, köztestületi tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. Munkái közül első alkotását, a Mézes-táncos című mézeskalács-animációt, valamint a Keresztesesek egykor és ma című, 2019- es ismeretterjesztő filmjét vetítjük.
2021. március 10., szerda 19:00
Dézsy Zoltán munkáiból
SEUSO 2.
91 perc / magyar dokumentumfilm / 2016
Dézsy Zoltán rádiós és televíziós riporter, filmrendező. A Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál töltött riporteri és szerkesztői évek után, 2006 nyara óta független alkotó, dokumentumfilmeket és játékfilmeket készít. 1998-ban készült dokumentumfilmje igazi kultúrtörténeti krimi, amely a '70-es években talált és külföldre csempészett Seuso-kincsek esetleges itthon maradt és lappangó darabjainak nyomába ered.
2021. március 11., csütörtök 19:00
Bergengy Péter munkáiból
TREZOR (12)
75 perc / színes magyar játékfilm / 2018thriller, dráma
Bergendy Péter eredetileg pszichológusnak tanult. Első játékfilmjét 2004-ben rendezte Állítsátok meg Terézanyut! címmel, második egész estés filmje, A vizsga Chicagóban elnyerte a legjobb „új rendezőnek” járó Arany Hugó díjat 2012-ben, majd a film több nemzetközi fesztiváldíjat is kapott. A 2018-as Trezor az '56-os forradalom idején játszódó, megtörtént eseményeken alapuló thriller. A belügyminisztérium trezorkulcsai elvesznek a forradalom zűrzavarában. Ezért alig néhány nappal a szabadságharc vérbe fojtása utána a rendőrök kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, hogy törje fel nekik saját, feltörhetetlen trezorjukat. A fegyenc azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított
***
A filmek ingyenesen elérhetők, de megtekintésükhöz egy 0 Ft-os jegy megváltása szükséges az online-uranianf.jegy.hu oldalon, ami a honlapunkon az egyes elóadások leírásainál, illetve a fenti listából is elérhető. A jegyvásárlás folyamatához az alábbi tájékoztatóban talál segítséget:
Az előadásokra az online.jegy.hu oldalon tud jegyet vásárolni az Uránia Nemzeti Filmszínház boxában. Ha még nem regisztrált vásárló az online.jegy.hu-n, akkor a sikeres vásárláshoz előbb regisztrálnia kell a „Bejelentkezés” fülön, majd folytathatja a tranzakciót. Amenniyben segítségre szorul a jegyvásárlás vagy a vetítésbe való bekapcsolódás lépéseiben, itt talál leírást a vásárlás és a vetítés elérésének menetéről.
(A képre kattintva PDF fájl jelenik meg).
Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy ajándékjegy vásárlására az online vetítéseknél nincs lelehetőség! Egy regisztrált vásárló csak 1 db jegyet tud felhasználni, ezért KÉRJÜK, 1 DB VIRTZUÁLIS JEGYET VÁSÁROLJON! A jegyek nem átruházhatók és egyszerre egy eszközön felhasználhatók.
A film a vásárlás után online felületen nézhető meg.
***
A vetítés a meghirdetett időpontban kezdődik és a valós vetítési időben fut, azaz nem megállítható, nem visszajátszható.
Ha a közvetítésben technikai problémák merülnek fel, akkor kérjük ellenőrizze az alábbi feltételeket:
- A közvetítést Google Chrome, Firefox és Safari böngészővel tudja megtekinteni, az Internet Explorer és az Edge nem támogatott.
- Ajánlott, hogy a közvetítést wifi kapcsolat helyett kábel csatlakozással tekintse meg, emellett kérjük állítson le a számítógépen minden egyéb alkalmazást, akadás esetén pedig próbálja meg frissíteni a böngészőjét.
- A közvetítés során a hang- és képminőséget érintő problémákat legtöbbször a gyenge szélessávú internetkapcsolat okozza. Mindenekelőtt kérjük frissítse vagy indítsa újra a böngészőt, illetve ellenőrizze az internetkapcsolat állapotát. Ha a probléma nem szűnik meg, húzza ki a hálózatból a routert néhány percre, majd csatlakoztassa újra.
- A vetítés maximum 1920x1080 felbontású képpel működik - a felbontás automatikusan igazodik az otthon használt sávszélességéhez. Ha lassabb az internet sebessége, akkor tapasztalhat akadozást, de 10 Mbps sávszélességű internet sebességgel kiváló minőségben fogja tudni nézni a közvetítést, és 5 Mbps sávszélességgel is jó minőségben nézhetőek az események.
A program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató