A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói, elméleti tevékenységük elismeréseként idén tavasszal nyolcan részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Június 2. és 18. között programsorozattal tisztelgünk a nyolc díjazott munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló vetítések díjmentesen látogathatók. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Zalán János színházigazgató, színész, producer filmszakmai tevékenysége szerteágazó: szinkronstúdió-vezető, tizenhárom éven keresztül felelt az Eurosport csatornák magyarországi sportkommentátori adások gyártási folyamataiért. Emellett média és kommunikáció tárgyú egyetemi kurzusok megbízott előadója. Kutatói tevékenységének tárgya az audiovizuális tartalmak elérhetővé tétele a látássérültek számára, ebből doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2017-ben. Ezzel párhuzamosan 2015-ben Magyarországon egyedülálló módon intézményes formában audionarrációt vezetett be az általa igazgatott Pesti Magyar Színházban a vakok és gyengénlátók számára. Az Uránia vetítéssorozatában Rabbisorsok Magyarországon című filmjét vetítjük, amelyet producerként jegyez. A dokumentumfilm a rabbiság intézményének magyarországi történetét mutatja be, felkeltve a figyelmet a közép-európai kultúrtörténet eme lényeges szeletére. A film utáni beszélgetés vendége az alkotó.
Tovább a sorozat többi vetítésére.
RABBISORSOK MAGYARORSZÁGON
magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2016
A film a rabbiság intézményének magyarországi történetét mutatja be, ráirányítva a figyelmet a közép-európai kultúrtörténet eme lényeges szeletére, lehetőséget teremtve arra, hogy a zsidó vallás és kultúra – a vallási kultúra – szélesebb körben ismertté váljon. A dokumentumfilm kronologikusan mutatja be a jelentősebb magyarországi rabbikat, Taub Eizik Izsák, a kállói cádik történetétől egészen Schweitzer Józsefig. A készítők különös figyelmet fordítottak arra, hogy az ortodoxia és a neológia jeles történeti alakjai egyaránt képviseltessenek a filmben.
rendező: Pacsorasz Viktor
producer: Zalán János
szerkesztő: Kálmán Alida operatőr: Másik Szőke András, Szőnyi István
hangmérnök: Varga Tamás vágó: Pacsorasz Viktor
Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület produkciója a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató