OLASZORSZÁG RÉGIÓI A FILMEK TÜKRÉBEN
Májusban ért véget Római anzix sorozatunk, amelynek keretében az olasz fővárost vettük szemügyre a filmtörténet óriásainak segítségével: Federico Fellini, Vittorio De Sica, Nanni Moretti, Ettore Scola nyomdokain haladva jártuk be az ezerarcú metropoliszt, amely oly sok művészt és utazót igézett meg és ihlet meg ma is. A nagy visszhangot kiváltó sorozat folytatásaként a 2018/19-es évadban olaszországi utazásra indulunk. A Budapesti Olasz Kultúrintézettel közösen ezúttal a „csizma” eldugottabb szegleteibe kalauzoljuk el a nézőket. Néhány észak-olasz tartomány érintése mellett ezúttal elsősorban a déli tartományokra – Campaniára, Pugliára, Basilicatára, Calabriára, Szardíniára és Szicíliára – összpontosítunk. Népszerű úticélokban sem lesz hiány, hiszen kikötünk majd Velencében, elidőzünk Toszkánában és megfordulunk Nápoly környékén is. Társaink az úton ismét klasszikus szerzők – Rossellini, De Sica, Comencini – és a kortárs olasz film csillagai – köztük Ferzan Özpetek, Matteo Garrone, Alice Rohrwacher, Andrea Segre - lesznek. Nyitófilmünk november 21-én Giuseppe Tornatore klasszikusa, a Cinema Paradiso, amelyet felújított változatban és eredeti (rendezői) hosszban láthatnak nézőink. Ahogy a sorozat valamennyi darabját, ezt a filmet is eredeti nyelven vetítjük.
A program leporelló PDF formátumban a képre kattintva érhető el.>>
Jegyár: 1500 Ft // Kedvezményes jegyár: 1100 Ft
A kedvezményre jogosultak:
- diákok, pedagógusok, nyugdíjasok - ők a jegypénztárban, a jogosultság igazolása mellett válthatnak kedvezményes árú jegyet
- aki a sorozat öt vagy több előadásra vásárol jegyet egyszerre - ez a kedvezménytípus online jegyváltáskor is él
Ezek alól kivétel a Cinema Paradiso című nyitófilm, ahol a jegyár egységesen 1200 Ft, és további kedvezmények nem érvényesek.
A vetítéssorozat az Uránia és az Olasz Kultúrintézet együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Részletes program:
2018. november 21., szerda 19:00
Cinema Paradiso (12) (olasz dráma, 1988, 123’)
Rendezte: Giuseppe Tornatore
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2018. december 14., péntek 18:30
Itáliai utazás / Viaggio in Italia (olasz dráma, 1954, 100’)
Rendezte: Roberto Rossellini
Vetítés angol, olasz nyelven, magyar felirattal.
2018. december 29., szombat 17:00
Kastély Olaszországban / Chateau en Italie (francia dramedy, 2013, 104’)
Rendezte: Valeria Bruni-Tedeschi
Vetítés francia nyelven, magyar felirattal.
2019. január 18., péntek 20:00
Dogman - Kutyák királya / Dogman (olasz-francia dráma, 2018, 102’)
Rendező: Matteo Garrone
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. február 4., hétfő 18:30
A lány és a költő / Io sono Li (12) (olasz-francia dráma, 2011, 98’)
Rendező: Andrea Segre
Vetítés olasz, mandarin nyelven, magyar felirattal.
2019. február 18., hétfő 18:30
Toszkán szépség / La prima cosa bella (16) (olasz dramedy, 2010, 122’)
Rendező: Paolo Virzi
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. március 4., hétfő 18:30
A szent és a farkas / Lazzaro felice (12) (olasz dráma, 2018, 125’)
Rendező: Alice Rohrwacher
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. március 18., hétfő 18:30
A férfi, aki megvette a Holdat / L'uomo che compro la luna (olasz vígjáték, 2018, 103’)
Rendező: Paolo Zucca
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. április 1., hétfő 18:30
Házasság olasz módra / Matrimonio all'italiana (olasz-francia romantikus film, 1964, 102’)
Rendező: Vittorio De Sica
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. április 15., hétfő 18:30
Disperata bárkája / La vita in comune (olasz vígjáték, 2017, 110’)
Rendező: Edoardo Winspeare
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. április 29., hétfő 18:30
A calabriai fiú / Un ragazzo di Calabria (olasz-francia dráma, 1987, 108’)
Rendező: Luigi Comencini
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. május 13., hétfő 18:30
Basilicata parttól partig / Basilicata coast to coast (olasz vígjáték, 2010, 105’)
Rendező: Rocco Papale
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
2019. május 21., kedd 20:00
Az én kincsem / Il bene mio (olasz dráma, 2018, 94')
Rendező: Pippo Mezzapesa
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal
2019. május 27., hétfő 18:30
Fátyolos Nápoly / Napoli velata (olasz thriller, 2017, 113’)
Rendező: Ferzan Özpetek
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató