< VISSZA

Exhibition: Canaletto és Velence művészete


Exhibition On Screen-sorozat, 90 perc, 2017
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: David Bickerstaff

Co-written by David Bickerstaff and Phil Grabsky

Kevés festő ragadta meg jobban Velence lényegét és hangulatát, mint Giovanni Antoni Canal, ismertebb nevén Canaletto. Habár Canaletto kapcsolata nagyon szoros volt a várossal, amelyben élt és meghalt, műveinek legnagyobb kollekciója mégsem szülőföldjén található, hanem Nagy-Britanniában, főleg a királyi gyűjteményben. III. György király ugyanis 1762-ben majdnem egy tételben megvásárolta John Smith velencei brit konzulnak, Canaletto legfőbb ügynökének gyűjteményét. Az Exhibition on Screen sorozat révén egyedi bepillantást nyerhetünk Canaletto munkáinak e kivételes kollekciójába, és különösen a Buckingham Palace-beli Queen’s Gallery-ben bemutatott Canaletto és Velence művészete című tárlaton szerepelt művek világába. Több mint kétszáz festmény, rajz és nyomat mutatta be ezen a kiállításon a mester és kortársai művészetét. A film révén azonban nemcsak erre a kiállításra lépünk be, hanem a Windsor kastélyba is, hogy még többet tudhassunk meg Canalettóról és John Smith-ről, aki megismertette a csodálatos itáliai festőt Nagy-Britanniával.


Jegyinformációk

Belépőjegy: 3600 Ft

Diák, nyugdíjas és pedagógus kedvezmény: 3200 Ft

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kedvezmény érvényesítésére csak a pénztárban történő jegyváltáskor van lehetőség. A kedvezményekre a jogosultságot a pénztárnál kérjük igazolni.

Bemutató dátuma: 2017.11.11.

Forgalmazó: Cikanek Management

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Uránia kávézó

Uránia Aranykönyv

MMA

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató