< VISSZA

4. Uránia Filmnapok: Film és irodalom találkozása a montázsasztalon


két magyar rövidfilm, 72 perc, 2017

Időpontok:

Rendező: Enyedi Ildikó, Szemző Tibor

Hogyan lehet filmet készíteni kamera nélkül? Hogyan lehet a mások által felvett régi mozgóképeket új jelentéssel felruházni? Természetesen a képek montázsa, valamint a szöveg, illetve a zene „függőleges montázsa” segítségével. A talált, legtöbbször archív tekercsekből összeállított filmek a montázs „teremtő” képességét tárják elénk. Valami olyasmit, ami a filmkészítés állandóan működő, hétköznapi gyakorlata, amelynek segítségével a különböző időben és helyszínen felvett snittek folyamatos és egységes jelenetté állhatnak össze, ahogy arra először a húszas években Vszevolod Pudovkin montázskísérletei hívták fel a figyelmet. A „talált tárgyakkal” dolgozó alkotó számára ez a megszokott eljárás kerül kiemelt szerepbe, hiszen lemond a saját képsorokkal létrehozott jelentésről, és csak a készen kapott felvételek újra szerkesztésével, egymás mellé helyezésével, ütköztetésével, ismétlésével, az ebből eredő váratlan összefüggésekkel hozza létre saját történetét, saját gondolatát – saját filmjét. Az alkotó kreatív, teremtő gesztusa ilyenkor a montázsban összpontosul.

Téli hadjárat
szöveg: Füst Milán
rendező: Enyedi Ildikó, 1991, 45'

A film Füst Milán Ez mind én voltam egykor című írásának részleteire épül, és a köztévé Közjáték c. írodalmi sorozata számára készült.


Láthatatlan történet
szöveg: Hamvas Béla
rendező: Szemző Tibor, 2009, 27'
vágó: Andreas Schlichthuber

Tovább a 4. Uránia Filmnapok részletes programjához

Láthatatlan történet/részlet

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató