Zsidó Művészeti Napok 2017 - Shalom Mr. Berlin!

2017. május 6. 19:00 - 20:30

Helyszín: Díszterem

Irving Berlin élete és zenei pályája

Szereplők:
Alföldi Róbert színművész
Náray Erika színész-énekes
Udvaros Dorottya színművész

Zenei vezető: Berdisz Tamás
 
Az orosz származású amerikai zeneszerző és szövegíró Irving Berlin (1888–1989), olyan zenékkel, dalokkal látta el az amerikai zenei kultúrát, amelyek révén a legnagyobbak között tartják számon.

Több mint 1500 dal, több tucat musical és filmzene kötődik a nevéhez, amelyeket olyan neves művészek énekeltek, mint  Fred Astaire, Al Jolson, Judy Garland, Bing Crosby, Ella Fitzgerald, Marilyn Monroe és még sokan mások.

A magyar közönség előtt a neve talán nem annyira ismert, mint például  a Gershwin testvéreké, pedig slágerei, mint  a White Christmas, God bless America, Cheek to cheek… itthon is közismertek.

A művész Izrael Izidor Balin néven született fehérorosz-zsidó családban Szibériában, majd az orosz pogromok elől 1893-ban az Egyesült Államokba emigrált szüleivel együtt. Édesapját korán elveszítette, így szinte gyerekként lett a család fenntartója. Ekkor kezdett dalokat írni a nélkül, hogy ismerte volna a kottát. Csak leült a zongorához, és ontotta a dallamokat, amelyek világslágerekké váltak, és tették őt Amerika ünnepelt szerzőjévé.

A Zsidó Művészeti Napokon a nagyszerű szerző és dalíró életét és pályafutását mutatja be Náray Erika, Udvaros Dorottya, és Alföldi Róbert, akik nagy örömmel készülnek a közös munkára.

„Udvaros Dorottyával már régóta készülünk egy közös zenés produkcióra és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ennek pont a Zsidó Művészeti Napok ad teret. Mindenképpen szerettünk volna egy férfi vendéget, és szinte azonnal mind a ketten Alföldi Róbertre gondoltunk, akihez komoly szálak fűznek bennünket. Volt már színházi partnerünk, rendezőnk, Dorkának igazgatója, de koncerten még nem énekeltünk vele közösen soha. A dolog pikantériája, hogy most ő maga lesz Irving Berlin, aki nem csak a zenéjén keresztül mesél az életéről a nézőknek.” (Náray Erika)

Berlin muzsikájához a jazz igen közel áll, így kézenfekvő, hogy egy olyan zenekar működjön közre az esten, akik ebből a műfajból érkeztek. Így Berdisz Tamás vezetésével Berlin legnagyobb slágerei a lehető legautentikusabban szólalnak majd meg.


Jegyek a Zsidó Művészeti Napok, szervezésében válthatók, eléréséhez kattintson ide!
Jegyváltásra az Uránia pénztáraiban és weboldalán nincs lehetőség, megértésüket köszönjük.

Vissza a teljes programhoz

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató