Összhang

Felirattal akadálymentesített vetítések nyáron is az Uránia műsorán

2017. szeptember 23. - 2018. augusztus 19.

Helyszín: Díszterem

A 2016 szeptemberének utolsó vasárnapján indult vetítéssorozat keretében magyar filmek, köztük több aktuális premier kerül vászonra az Urániában. A filmszínház a hallássérültek számára készített - a zörejeket és a párbeszédeket is jelölő - magyar felirattal látta el ezeket a filmeket.
Magyarország lakosságának 10 százaléka (közel egymillió ember!) küszködik valamilyen mértékű hallásproblémával, 6o ezer a siketek, s mintegy 3oo ezer a súlyos fokban nagyothallók száma.
Számukra nem evidens módon érhetők el a magyar filmek a mozikban.

Vetítéssorozatunk reményeink szerint filmélményt és közösségi élményt is nyújt majd az Urániába látogatóknak, A vetítésekre nemcsak a siket és nagyothalló filmrajongókat, hanem halló érdeklődőket és magyarul tanuló külföldi nézőket is szeretettel várunk.

Kedvezményes jegyár az egynél több jegyet váltók számára 1000 forint. A kedvezmény érvényesítésére szmeélyes jegyvásárlás során van lehetőség.

LEGYEN A MOZI A HALLÁSSÉRÜLTEKNEK IS ÉLMÉNY!


Közelgő vetítések:

2018. július 14., szombat 11.00
Vad Balaton
 (6) 2018

2018. július 15., vasárnap 11.00
Testről és lélekről
 (16) 2017

2018. július 21., szombat 11.00
Kincsem
 (12) 2017

2018. július 22., vasárnap 11.00
Ernelláék Farkaséknál 
(16) (2016)

2018. július 28., szombat 11.00
A Pál utcai fiúk (12) (1969)

2018. július 29., vasárnap 11.00
Az állampolgár 
(12) (2017)

2018. augusztus 4., szombat 11.00
Lajkó - Cigány az űrben (12) (2018)

2018. augusztus 5., vasárnap 11.00
1945 (12) 2017

2018. augusztus 11., szombat 11.00
A Viszkis (12) (2017)

2018. augusztus 12., vasárnap 11.00
Aurora Borealis - Északi fény (12) (2017)

2018. augusztus 18., szombat 11.00
Budapest Noir (16) (2017)

2018. augusztus 19., vasárnap 11.00
Testről és lélekről (16) (2017)


Eddig megvalósult vetítések:

2018. május 13., vasárnap 14.30
Lajkó - Cigány az űrben (12) (2018)

2018. április 22., vasárnap 15.30
Vad Balaton (6) (2018)

2018. március 25., vasárnap 14.30
Valami Amerika 3 (12) (2018)

2018. március 4., vasárnap 15.00
A hentes, a kurva és a félszemű (18) (2017)

2018. február 4., vasárnap 15.00
A Viszkis (12) (2017)

2017. december 10., vasárnap 15.00
Budapest Noir (16) (2017)

2017. november 19., vasárnap 14.30
Aurora Borealis - Északi fény (12) (2017)

2017. október 29., vasárnap 15.00
A Pál utcai fiúk (12) (1969)

2017. szeptember 23., szombat 18.30
Hetedik alabárdos (12) (2017)
vendégeink voltak: Bezerédi Zoltán, Bánki Gergely, Kalocsay Mercedes, Ónodi Gábor szereplők és Herendi Gábor producer.

2017. június 25., vasárnap 15:30
Kincsem (12) (2017)

2017. május 18.
1945 (12) 2017

2017. április 16., vasárnap 14:00
Az állampolgár (12) (2017)

2017. március 12., vasárnap 14:30
Testről és lélekről (16) (2017)

2017. február 19., vasárnap 16:00
Szülei szeme (12) (2015)

2017. január 22., vasárnap 13:30
Isteni műszak (16) (2013)

Szabó Magda születésének közelgő centenáriuma alkalmából:
2016. december 18., vasárnap, 14:30
Az ajtó (12) (2012)
A film után jelnyelvi tolmács segítségével beszélgettünk a film rendezőjével, Szabó Istvánnal.

2016. december 4., vasárnap 10:30
Lúdas Matyi (korhatár nélkül) (1976)
Vendégünk volt Henrik Irén operatőr, Dargay Attila özvegye

2016. november 20., vasárnap 14:00
Cop Mortem (16) (2016)

2016. november 6., vasárnap 14:00
Kút (16) (2016)

2016. október 23., vasárnap 11:00
A vizsga (12) (2011)

2016. október 9., vasárnap 16:30
Ernelláék Farkaséknál (16) (2016)
Vendégünk volt a film egyik főszereplőnője, Tankó Erika

2016. szeptember 25. vasárnap, 17:00
Nyitóvetítés a Siketek Világnapján
Tiszta szívvel (16) (2016)
Vendégünk volt a film vágója, Gothár Márton


A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
Szakmai partnerünk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Metropolitan Opera HD Live 2018-2019

Metropolitan Opera HD Live Nyári válogatás

Bolsoj Balett 2018/2019

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

NYÁRI nyitva tartás

Pénztár
és az Uránia Kávéház
/augusztus 20-ig/
hétköznapokon: 13:30 – 21:00
hétvégén: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat