Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a szakma és a közönség körében is rendkívül népszerű Koreai Filmfesztivál. November 10. és 14. között ezúttal 6 helyszínen – köztük 3 vidéki városban – lesznek vetítések, az Uránia Nemzeti Filmszínházban 10 filmet láthat a közönség.
A különleges hangulati világot sugárzó, érzelemgazdag és szuggesztív koreai filmgyártás legjobbjait eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.
A 8. Koreai Filmfesztivál hivatalos trailere:
A műsort a Koreai Kulturális Központ egy olyan közvélemény-kutatás nyomán állította össze, amelyben 2000 magyar filmrajongó mondta el véleményét a koreai filmekről, így a repertoár, amely most vászonra kerül, minden kétséget kizáróan a magyar közönség igényeit tükrözi.
A fesztivál hivatalos megnyitójára november 10-én 18 órakor kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A különleges táncbemutatóval és rövid koncerttel fűszerezett műsor keretében a Kalózok című kosztümös kalandfilmet vetítjük. A humoros kalandokat és izgalmas harci jeleneteket ígérő Kalózok 2014 egyik legsikeresebb filmje volt hazájában, 8,7 millió eladott mozijeggyel.
JEGYINFORMÁCIÓK
A nyitófilmre (Kalózok) a belépés díjtalan, előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet, a jelentkezési űrlap kitöltésével.
A fesztivál további 9 vetítésére kedvezményes 500 forintos áron lehet jegyet váltani az Uránia jegypénztárában és honlapján.
Posted by Uránia Nemzeti Filmszínház on Saturday, November 7, 2015
VETÍTÉSI PROGRAM
november 10., KEDD
Nyitó előadás 18:00
Kalózok / Pirates / 해적: 바다로 간 산적
kosztümös kalandfilm, 2014, 130', eredeti nyelven, magyar és angol felirattal
A film megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
20:45
Egy lány az ajtóm előtt / A Girl at My Door / 도희야
dráma, 2014, 119', eredeti nyelven, magyar és angol felirattal
A film megtekintését 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
november 11., SZERDA
18:00
Senki lánya, Hevon / Nobody’s Daughter Haewon / 누구의 딸도 아닌 해원
romantikus dráma, 2013, 90', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
20:30
Egy új világ / New World / 신세계
Akciófilm, krimi, dráma, 2013, 134', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
november 12., CSÜTÖRTÖK
18:00
Tolvajok / The Thieves/ 도둑들
Akciófilm, krimi, 2012, 136', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
20:30
Íjak háborúja / War of Arrows / 최종병기 활
történelmi akciófilm, 2011, 122', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
november 13., PÉNTEK
18:00
Csoda a hetes számú cellában / Miracle in Cell No. 7 / 7번방의 선물
családi vígjáték, 2013, 127', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
20:30
Megtörve / Broken / 방황하는 칼날
dráma, thriller, akció, 2014, 122', eredeti nyelven, magyar és angol felirattal
A film megtekintését 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
november 14., SZOMBAT
18:00
Nagyanyó kisasszony / Miss Granny / 수상한 그녀
romantikus vígjáték, 2014, 124', eredeti nyelven, magyar és angol felirattal
A film megtekintését 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
20:30
A mennyei lépés / The Divine Move / 신의 한 수
akciófilm, 2014, 117', eredeti nyelven, magyar felirattal
A film megtekintését 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
A Koreai Filmfesztivál további helyszíneiről és programjairól a fesztivál hivatalos oldalán tájékozódhatnak: www.koreaifilm.hu
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató