5. Mozinet Filmnapok / 2015. október 8-11.

Premier előtti vetítések, közönségtalálkozók négy napon át a Mozinet szervezésében

2015. október 8. - 2015. október 11.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház

 

Az ötödik Mozinet Filmnapok több szempontból is meghaladja a korábbiakat. Az idei Filmnapok szervezői a nagy európai filmfesztiválok legjobb alkotásait hozzák el a budapesti és további tizenkét vidéki város nézőinek.

A Filmnapok előzetese:

Idén kilenc filmet láthatnak az országos premier előtt a Filmnapokon. A cannesi versenyprogramból a szervezők bemutatják a Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével készült Macbeth-et és az Oscar-díjas Paolo Sorrentino új filmjét, az Ifjúságot, amely A nagy szépség óta készült első filmje, Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz és Paul Dano főszereplésével. A cannes-i Un Certain Regard szekció fődíját hozta el a Kosok, amely egy izlandi birkatenyésztő testvérpár törté- netét meséli el; szintén Izlandról érkezik a Fúsi, amelynek túlsúlyos címszereplője 43 évesen végre rászánja magát, hogy különköltözzön az anyjától. Mindkét filmhez érkeznek vendégek, akikkel a nézők közönségtalálkozó keretében találkozhatnak majd a vetítések alkalmával.

A Berlinale Ezüst Medve díját nyerte el a román Radu Jude Aferim! című filmje, San Sebastianban debütált, majd az egész világot bejárta a bolgár A lecke, amely a LUX Filmdíjért is versenyben van. Két francia nyelvű film is része a programnak: Jaco van Dormael Legújabb testamentumában Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él - a fekete komédiának Cannes-ban tartották a világpremierjét, ahogy Thomas Bidegain rendezői bemutatkozásának, a Cowboyoknak is. Az olasz Szűkölő kamaszkor a felnőttéválás témáját dolgozza fel, Duccio Chiarini első filmje Velencében nyert díjat, majd többek között Berlinbe, Stockholmba és Seattle-be is eljutott. 

Jegyinformációk:

Teljes árú jegy: 1400 forint
Kedvezményes jegyár: 1000 forint

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a diák-, a nyugdíjas-, a pedagógus- és gyermekkedvezmény érvényesítésére csak a pénztárban történő jegyváltáskor van lehetőség. Megértésüket köszönjük!
A kedvezményekre a jogosultságot a pénztárnál kérjük igazolni.

VETÍTÉSI PROGAM

OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK

17.00 Díszterem 
Saul fia
magyar film, 107' 
A vetítés után Kovács Gellért beszélget Báron
Györggyel és Lukácsy Györggyel az Uránia Kávézóban.

19.00 Díszterem
Fúsi
izlandi vígjáték, 94'

21.00 Díszterem
Legújabb testamentum 
belga, luxemburgi, francia film, 113'

 



OKTÓBER 9., PÉNTEK

16.00 Díszterem 
A lecke

bolgár görög film, 105' 

18.00 Díszterem
Cowboyok
francia film, 114'
A vetítés után közönségtalálkozót tart a film rendezője, Thomas Bidegain.

21.00 Díszterem
Macbeth
angol, francia, amerikai film, 113'

 



OKTÓBER 10., SZOMBAT

16.00 Díszterem 
Aferim!
román-bolgár-cseh-francia film, 107' 

18.00 Díszterem
Kosok
izlandi film, 93'
A vetítés után közönségtalálkozót tart a film rendezője, Grímur Hákonarson. 

20.30 Díszterem
Ifjúság
olasz film, 118'

 



OKTÓBER 11., VASÁRNAP

16.00 Díszterem 
Szűkölő kamaszkor
olasz film, 86'
A vetítés után előadást tart Oltai Kata.

 



Kapcsolódó műsorok

Saul fia

(12)
Nemes László Oscar-díjas filmjét 35 mm-es kópiáról vetítjük a holokauszt nemzetközi emléknapján

Fúsi

(16)
Az izlandi író-rendező Dagur Kári finom humorral átszőtt, érzelemgazdag filmje

Legújabb testamentum

(12)
Isten lánya, a tízéves Ea akcióban. Jaco van Dormael vígjátéka

A lecke

(16)
Kristina Grozeva és Peter Valchanov filmje a tanárok társadalmi megbecsülésének hiányáról is szól

Cowboyok

(12)
5. Mozinet Filmnapok október 9. 18.00 A film után közönségtalálkozó a rendezővel.

Aferim!

(16)
Fekete-fehér film egy elhallgatott témáról, a cigány rabszolgaságról

Szűkölő kamaszkor

(16)
5. Mozinet Filmnapok október 11. 16.30
» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató