Az Uránia új vetítéssorozata a német film remekeiből mutat be történeti válogatást. Ebben olyan alkotások kerülnek hosszú idő után újra mozivászonra, amelyek fesztiváldíjaikkal a német film nemzetközi hírnevét megalapozták. A cím nemcsak az alkotók egymást követő nemzedékeire utal – Alexander Klugétól Rainer Werner Fassbinderen át Tom Tykwerig –, hanem azon generációkra is, akiknek történelembe ágyazott történetei ezekben a filmekben megjelennek, tükröt tartva az utókornak – így a mának is. A sorozat apropója a német filmeket népszerűsítő German Films 70. születésnapja, de egy másik jeles alkalomra is rímel. December szokás szerint az európai film ünnepe, hiszen ilyenkor adják át az Európai Filmakadémia díjait. Idén az életűdíjat a modern európai filmművészet egyik legnagyobb élő mestere, Wim Wenders kapja, aki 24 éven át az akadémia elnöke is volt, és akivel szeptemberben, a Budapesti Klasszikus Filmmaraton alkalmával többször is találkozhatott az Uránia közönsége. Most egyik legszebb filmjével, a Berlin felett az éggel ünnepeljük. Januártól további hét filmet láthatnak az érdeklődők, keletkezésük sorrendjében – természetesen mindet eredeti nyelven, magyar felirattal.
A sorozat a German Films és a Goethe Intézet együttműködésével és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A sorozat alkalmai
2024. december 18., szerda 19:00
Berlin felett az ég / Der Himmel über Berlin
NSZK-francia játékfilm, 1987, 130’
rendezte: Wim Wenders
2025. január 15., szerda 19:30
Búcsú a tegnaptól / Abschied von gestern (Anita G.)
NSZK játékfilm, 1966, 88’
rendezte: Alexander Kluge
2025. január 29., szerda 19:30
Hazudós Jakab / Jakob, der Lügner
NDK-csehszlovák játékfilm, 1974, 100’
rendezte: Frank Beyer
2025. február 12., szerda 19:30
Maria Braun házassága / Die Ehe der Maria Braun
NSZK játékfilm, 1979, 120’
rendezte: Rainer Werner Fassbinder
2025. február 26., szerda 19:30
A lé meg a Lola / Lola rennt
német játékfilm, 1998, 81’
rendezte: Tom Tykwer
2025. március 12-. szerda, 19:30
Good Bye, Lenin!
német játékfilm, 2002, 117’
rendezte: Wolfgang Becker
2025. március 21., péntek 19:00
A fehér szalag (16) / Das weiße Band – Eine deutsche Kindergeschichte
német-osztrák-francia-olasz-kanadai játékfilm, 2009, 144’
rendezte: Michael Haneke
2025. március 31. hétfő 19:00
Toni Erdmann (16)
német-osztrák játékfilm, 2016, 162’
rendezte: Maren Ade
Normál jegyár: 2500 Ft
Kedvezmények
- diák/nyugdíjas/pedagógus jegyár: 1900 Ft (ez a kedvezmény a pénztárban érvényesíthető)
- bérletkedvezményes jegyár: azok számára, akik a sorozat legalább 4 vetítésére jegyet váltanak egyszerre): 1900 Ft (ez a kedvezmény online jegyváltásnál is él)
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató