Az európai rangú román filmművészet új termése idén is az Urániában
mutatkozik be. A november 7-én kezdődő filmhéten hat
alkotást láthatunk. A nyitófilm, a Libertate '89 - Nagyszeben magyar koprodukcióval készült és a '89-es forradalom egy újabb arcát mutatja meg. Nem maradhatnak ki a válogatásból a román filmművészetet jellemző, szatirikus hangvételű filmek, ilyen lesz most Paul Negoescu új fekete komédiája, a nyolc GOPO díjat (román nemzeti filmdíj) nyert Derék emberek, és az elsőfilmes moldáv rendező, Jon Bors Szén című alkotása. Láthatunk továbbá egy romantikus lírai filmdrámát Mihal Sofronea A szelek nyomában című munkáját és egy magashegyi thrillert, Daniel Sandu Az apa, aki hegyeket mozgat meg című filmjét. A válogatásban szerepel egy dokumentumfilm is, Oana Giurgiu Alkalmi kémek című dokuja azokról a Kelet-Európából származó zsidó önkéntesekről, akiket a britek ügynökként juttattak vissza szülőföldjükre a második világháborúban. Három vetítésen vendéget is várunk: a nyitófilmen a rendező, Tudor Giurgiu áll a közönség elé, az Alkalmi kémek című filmen Oana Giurgiut, a Derék embereken pedig a forgatókönyvíró párost, Radu Romanciucot és Oana Tudort látjuk vendégül.
A rendezvény a Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
November 7., kedd
19:00
Libertate ’89 – Nagyszeben / Libertate– Nyitó vetítés
filmdráma, 2023, 109 perc
román nyelven, magyar és angol felirattal
Rendező: Tudor Giurgiu
A vetítés utáni beszélgetés vendége a film rendezője, Tudor Giurgiu.
November 8., szerda
19:30
Alkalmi kémek / Spioni de ocazie
dokumenumfilm, 2022, 120 perc
román, szlovák és angol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Oana Giurgiu
A vetítés utáni beszélgetés vendége a film rendező-forgatókönyvírója, Oana Giurgiu.
November 9., csütörtök
19:30
A szelek nyomában / Căutătorul de vânt
filmdráma, 2022, 95 perc
román és bolgár nyelven, magyar felirattal
Rendező: Mihai Sofronea
November 10., péntek
19:30
Az apa, aki hegyeket mozgat meg / Tata mută munții
thriller, 2021, 108 perc
román és svéd nyelven, magyar felirattal
Rendező: Daniel Sandu
November 11., szombat
19:30
Derék emberek / Oameni de treabă
fekete komédia, 2022, 90 perc
román és ukrán nyelven, magyar és angol felirattal
Rendező: Paul Negoescu
A vetítés utáni beszélgetés vendégei a film forgatókönyvírói: Radu Romaniuc és Oana Tudor, aki egyben a film egyik szereplője is.
November 12., vasárnap
19:30
Szén / Carbon
vígjáték, 2023, 103 perc
román és orosz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Ion Borș
Jegyinformációk:
Normál jegyár: 2100 Ft
Jegykedvezmények: Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1700 Ft-os áron válthatnak jegyet.
A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató