2023. szeptember 12. és 17. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Klasszikus Film Maraton, a restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi filmfesztiválját.
A fesztivál kiemelt témája ebben az évben a Korda univerzum, a Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált magyar rendező-producer, Korda Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából. A program nem csak Korda Sándor pályáját és fontosabb filmjeit mutatja be, hanem azt az izgalmas szellemi közeget, azokat a magyar és nemzetközi munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek között a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost. A brit fókuszhoz kapcsolódóan vetítjük majd a híres alkotópáros, Pressburger Imre, azaz Emeric Pressburger és Michael Powell filmjeit.
Bemutatásra kerülnek André de Toth (Tóth Endre) restaurált magyar filmjei és válogatunk az amerikai produkcióiból, de Hollywoodhoz a Paramount stúdió és annak magyar alapítója, Adolph Zukor filmjein keresztül is kapcsolódunk.
A fesztivál további szekcióiban a sport és mozgókép témában keresünk új megközelítéseket, fontos női alkotókat mutatunk be, illetve a filmek segítségével visszarepülünk az időben, hogy megismerjük a 150 éves Budapestet és felújított filmjeivel idézzük meg a magyar közönség örök kedvencét, Latabár Kálmánt. Tavaly a Pathé Baby 9.5 mm-es keskenyfilmes formátumot ünnepeltük, idén pedig nem feledkezünk meg a 16 mm-es keskenyfilmes formátum 100. születésnapjáról.
Részletes program
2023. szeptember 12., kedd
16:15
Blimp ezredes élete és halála – Csortos terem
színes angol romantikus, háborús dráma, 1943, 163 perc
Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter filmtörténész
17:00
Csapda – Fábri terem
fekete-fehér amerikai bűnügyi dráma, 1948, 86 perc
Rendező: André de Toth
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Nagy V. Gergő, forgatókönyvíró, dramaturg, filmkritikus
19:00
Fogjunk tolvajt – Fábri terem
színes amerikai thriller, 1955, 106 perc
Rendező: Alfred Hitchcock
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő, filmkezelő, digitalizáló munkatárs, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
19:15
Semmelweis (12) – Csortos terem
fekete-fehér magyar dráma, 1939, 81 perc
Rendező: Tóth Endre
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Boronyák Rita, kutató, archivátor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
19:30
Nyitógála: Maléna (16) – Díszterem
színes és fekete-fehér olasz-amerikai dráma, 2000, 92 perc
Rendező: Giuseppe Tornatore
olasz és angol nyelven, magyar és angol felirattal
2023. szeptember 13., szerda
16:00
VIII. Henrik magánélete – Díszterem
fekete-fehér angol dráma, 1933, 93 perc
Rendező: Alexander Korda
német és angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Vörös Attila, filmszkenner operátor, vetítőgépész, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
16:30
Mezei kirándulás – Csortos terem
fekete-fehér francia romantikus vígjáték, 1946, 40 perc
Rendező: Jean Renoir
francia nyelven, magyar és angol felirattal
Kísérőfilm: Jean Renoir, a színészek rendezője
Bevezető: Boronyák Rita, kutató, archivátor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
17:30
Lopják a koporsómat – Fábri terem
színes jugoszláv vígjáték, 1982, 92 perc
Rendező: Slobodan Šijan
szerb nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Aleksandar Erdeljanovic, archívumvezető, Jugoszláv Cinematheque, Jugoslav Pantelic, igazgató, Jugoszláv Cinematheque
18:00
Felkelő hold – Díszterem
fekete-fehér japán dráma, 1955, 102 perc
Rendező: Kinuyo Tanaka
japán nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Fujii Mami, a Japan Foundation igazgatója, Varró Attila, filmkritikus
18:15
5 óra 40 (12) – Csortos terem
fekete-fehér magyar bűnügyi dráma, 1939, 82 perc
Rendező: Tóth Endre
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Kurutz Márton, gyűjteményezési és kutatási menedzser, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
19:30
Lenni vagy nem lenni (12) – Fábri terem
fekete-fehér amerikai vígjáték, 1942, 99 perc
Rendező: Ernst Lubitsch
angol, német és francia nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
20:00
Városbújócska – Csortos terem
színes magyar dráma, 1985, 96 perc
Rendező: Sós Mária
magyar nyelven, angol felirattal
20:30
Trainspotting (16) – Díszterem
színes brit dráma, 1996, 93 perc
Rendező: Danny Boyle
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Andrew Macdonald, filmproducer
2023. szeptember 14., csütörtök
16:30
Ramrod – Díszterem
fekete-fehér amerikai dráma, 1947, 94 perc
Rendező: André de Toth
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Vörös Attila, filmszkenner operátor, vetítőgépész, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
17:15
Balkán háború 1912-1913 – Csortos terem
fekete-fehér, bolgár némafilm, 1913, 56 perc
Rendező: Alexander Ivanov Zhekov
bolgár inzertekkel, magyar és angol felirat
Bevezető: Angel Radev, digitalizállási és restaurálási szakember, Bolgár Nemzeti Filmarchívum
17:00
Kinuyo Tanaka – A nő, akiről beszélnek – Fábri terem
színes és fekete-fehér francia dokumentumfilm, 2022, 52 perc
Rendező: Pascal-Alex Vincent
francia, japán, angol nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Vincent Paul-Boncour, társalapító és igazgató, Carlotta Films
18:15
Mindörökké nő – Fábri terem
fekete-fehér japán dráma, 1955, 106 perc
Rendező: Kinuyo Tanaka
japán nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Varró Attila, filmkritikus
18:30
Kepes György: A tudós agyával + a festő szemével – Díszterem
színes és fekete-fehér magyar-kanadai dokumentumfilm, 2023, 95 perc
Rendező: Orosz Márton
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Rekonstrukt
A vetítés után beszélgetés Kepes György életéről és művészetéről.
18:45
Jadzia – Csortos terem
fekete-fehér lengyel vígjáték, 1936, 92 perc
Rendező: Mieczysław Krawicz
lengyel nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Dorota Lekka, nemzetközi osztályvezető FINA Nemzeti Filmarchívum – Audiovizuális Intézet, Lengyelország
20:15
A Hotel Amerika gyermekei – Fábri terem
színes litván zenés, történelmi dráma, 1990, 92 perc
Rendező: Raimundas Banionis
litván nyelven, magyar és angol felirattal
20:30
A zálogos – Csortos terem
fekete-fehér amerikai dráma, 1964, 116 perc
Rendező: Sidney Lumet
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gyula, filmrendező
21:15
Két lány az uccán (16) – Díszterem
fekete-fehér magyar dráma, 1939, 75 perc
Rendező: Tóth Endre
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Kurutz Márton, gyűjteményezési és kutatási menedzser, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
2023. szeptember 15., péntek
16:45
Aranyember (12)– Csortos terem
fekete-fehér magyar némafilm, 1918, 93 perc
Rendező: Korda Sándor, néma,
magyar inzertekkel, angol felirattal
Bevezető: Sipőcz Mariann, gyűjteményi supervisor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
17:00
Szárnyak – Díszterem
fekete-fehér némafilm, amerikai dráma, 1927, 144 perc
Rendező: William A. Wellman, Harry d'Abbadie d'Arrast
angol inzertekkel, magyar felirattal
Bevezető: Vörös Attila, NFI – Filmarchívum
18:45
Ördögi találmány – Fábri terem
fekete-fehér cseh animáció, 1958, 84 perc
Rendező: Karel Zeman
cseh nyelven, magyar és angol felirattal
19:00
Férjek – Csortos terem
színes amerikai dráma, 1970, 154 perc
Rendező: John Cassavetes
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gyula, filmrendező
20:00
Piros cipellők (12) – Díszterem
színes angol zenés, romantikus dráma, 1948, 134 perc
Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger
angol, francia, orosz nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
20:30
Dühöngő bika (16) – Fábri terem
fekete-fehér amerikai életrajzi dráma, 1980, 129 perc
Rendező: Martin Scorsese
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő, filmkezelő, digitalizáló munkatárs, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
2023. szeptember 16., szombat
10:00
Macskafogó (KN)– Díszterem
színes magyar animáció, 1986, 96 perc
Rendező: Ternovszky Béla
magyar nyelven, angol felirattal
13:45
Toprini nász – Csortos terem
fekete-fehér magyar dráma, 1939, 84 perc
Rendező: Tóth Endre
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Boronyák Rita, kutató, archivátor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
13:30
Kiemelkedő teljesítmények – Fábri terem
sportfilm válogatás, 59 perc
eredeti nyelven, magyar és angol felirattal
14:00
Rendszáma – H8 – Díszterem
fekete-fehér jugoszláv dráma, 1958, 105 perc
Rendező: Nikola Tanhofer
horvát és német nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Vjeran Pavlinić, filmmegőrzési igazgató, Horvát Cinematheque - Horváth Állami Archívum
15:00
Külvárosi legenda (12) – Fábri terem
feket-fehér magyar dráma, 1957, 82 perc
Rendező: Máriássy Félix
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Szállás Gabriella, fotótár referens, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
15:45
Egy védőügyvéd különös esete – Csortos terem
fekete-fehér csehszlovák dráma, 1964, 90 perc
Rendező: Martin Hollý
szlovák nyelven, magyar és angol felirattal
16:00
Az ellopott léghajó – Díszterem
fekete-fehér, színes olasz-csehszlovák kalandfilm, 1967, 90 perc
Rendező: Karel Zeman
cseh nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Ondrej Beranek, producer, a Karel Zeman Múzeum alapítója
17:00
Magyar női rendezők rövidfilmjei I. – Fábri terem
magyar rövidfilm válogatás, 72 perc
magyar nyelven, angol felirattal
17:45
Tanítványok (12) – Csortos terem
színes magyar dráma, 1985, 100 perc
Rendező: Bereményi Géza
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő, filmkezelő, digitalizáló munkatárs, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
18:00
Diadalmas szerelem – Díszterem
színes angol romantikus háborús dráma, 1946, 104 perc
Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger
angol nyelven, magyar felirattal
A vetítés után beszélgetés Emeric Pressburger és Michael Powell munkásságáról Kevin Macdonald rendező részvételével.
18:45
AZ a bizonyos… – Fábri terem
fekete-fehér némafilm, amerikai, vígjáték 1927, 72 perc
Rendező: Clarence G. Badger, Josef von Sternberg
angol inzertekkel, magyar felirattal
Barkóczi Janka, kutató, archivátor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
20:00
A keresztapa (16) – Csortos terem
színes amerikai gengszterfilm, dráma, 1972, 175 perc
Rendező: Francis Ford Coppola
angol, olasz és latin nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő, filmkezelő, digitalizáló munkatárs, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
20:30
Elefánt vagyok, asszonyom – Fábri terem
színes nyugatnémet dráma, 1969, 102 perc
Rendező: Peter Zadek
német nyelven, magyar felirattal
20:45
Az utolsó skót király (16) – Díszterem
színes brit-német életrajzi dráma, 2006, 123 perc
Rendező: Kevin Macdonald
angol, francia, német és szuahéli nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Kevin Macdonald, fimrendező
2023. szeptember 17., vasárnap
11:00
Mágnás Miska (KN)– Díszterem
fekete-fehér magyar vígjáték, 1948, 83 perc
Rendező: Keleti Márton
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Kurutz Márton, gyűjteményezési és kutatási menedzser, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
11:00
A dzsungel könyve (12) – Fábri terem
színes amerikai-angol kalandfilm, 1942, 108 perc
Rendező: Zoltan Korda
magyar nyelven
15:00
Hat hét boldogság – Fábri terem
fekete-fehér magyar bűnügyi vígjáték, 1939, 80 perc
Rendező: Tóth Endre
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Kurutz Márton, gyűjteményezési és kutatási menedzser, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
15:30
Hoffmann meséi – Csortos terem
színes angol operafilm, 1951, 133 perc
Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Boronyák Rita, kutató, archivátor, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
16:00
Római vakáció (12) – Díszterem
fekete-fehér amerikai romantikus vígjáték, 1953, 118 perc
Rendező: William Wyler
angol, olasz, német nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
16:30
Gazdag Gyula rendezői mesterkurzusa – Kávézó
90 perc
17:00
Magyar női rendezők rövidfilmjei II. – Fábri terem
magyar rövidfilm válogatás, 89 perc
magyar nyelven, angol felirattal
18:00
Lopott találkozás – Csortos terem
színes szovjet-észt dráma, 1989, 97 perc
Rendező: Leida Laiusz
észt és orosz nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Mari Armei, digitalizálási szakember, Észt Nemzeti Archívum - Filmarchívum
18:15
A nagy karnevál – Díszterem
fekete-fehér amerikai film-noir, 1951, 111 perc
Rendező: Billy Wilder
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gyula, filmrendező
19:00
A száműzött napja – Fábri terem
fekete-fehér amerikai western, 1959, 92 perc
Rendező: André de Toth
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Nagy V Gergő, forgatókönyvíró, dramaturg, filmkritikus
20:00
A negyvenkilencedik szélességi fok – Csortos terem
fekete-fehér angol-kanadai thriller, 1941, 123 perc
Rendező: Michael Powell
angol nyelven, magyar felirattal
20:30
A harmadik ember (12) – Díszterem
fekete-fehér angol film-noir, 1949, 104 perc
Rendező: Carol Reed
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
Egységes jegyár: 500 Ft
A részletes filmleírásokért és az internetes jegyvásárláshoz kattintson a film címére.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton teljes programja itt érhető el.
A fesztivál szervezője:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató