MITEM: „A színház élő és mozgásban lévő művészet” - Anatolij Vasziljev mesterkurzusa

Nyitott nap a mesterkurzuson - szeptember 27.

2021. szeptember 27. 10:00 - 14:00

Helyszín: Díszterem

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) rendezvénye.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a regisztracio@nemzetiszinhaz.hu címen lehet.

Az idei MITEM keretén belül a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös szervezésben Anatolij Vasziljev 2021. szeptember 22-28. között  7 napos mesterkurzust tart rendező, dramaturg és színész hallgatók számára.

Azért, hogy a mesterkurzus résztvevői mellett az érdeklődő közönség is bepillanthasson egy mesterkurzuson folyó munkába, szeptember 27-én hétfőn 10 és 14 óra között nyitott napot tartanak.
A "Nyitott mesterkurzus" helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház díszterme.

A MITEM további rendezvényei itt érhetők el>>

Anatolij Vasziljev nemcsak Oroszország, de a világ színházi életének is meghatározó alakja, akinek iskolateremtő rendezői, pedagógiai, színházelméleti munkássága több évtizedet ölel fel. Az általa rendezett különleges színházi előadások stílusa a 80-as évek sajátos realizmusától a 90-es évek teátrális kísérletein keresztül a 2000-es évekre a letisztult metafizikai színház, egyfajta kortárs misztériumszínházig ível. A saját társulatával létrehozott előadásait illetve a külföldön (Franciaországban, Magyarországon, Németországban, Görögországban) létrehozott egyedi atmoszférájú produkcióit mindig óriási érdeklődés övezte. Mesterkurzusain, a teatralitás lényegét kutató írásain színházi alkotók egész generációi nőttek fel, és a mai napig inspiráló hatással van a kortárs színházművészetre.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató