A mozik újranyitásának örömére hét várva várt filmet mutat be a Cirko Film országszerte július 17. és 19. között. A filmeket hetekkel a mozibemutató előtt, három napon át láthatja a hazai közönség a Vissza a moziba! fesztivál keretében. A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, köztük az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol négy filmet láthatunk a kínálatból.
A nyitónapon vetítjük az Inkább lennék özvegy (12) című angol filmet Bill Nighy, Annette Bening és Josh O'Connor főszereplésével, valamint Roman Polanski Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy (12) című nagyszabású történelmi filmjét, amely a velencei filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt. A második napon a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó nézők örömére a Notting Hill-i cukrászda (12) című romantikus komédia következik, amelyben a remek angol színésznő, Celia Imrie mellett Notting Hill főutcája és Ottolenghi süteményei játsszák majd a főszerepet. A zárófelvonás Atom Egoyan A díszvendég (16) című feszült lélektani drámája lesz.
2020.07.17., péntek 17:00
Inkább lennék özvegy (12)
angol film, 100 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal
2020.07.17., péntek 19:30
Tiszt és kém - A Dreyfus ügy (12)
francia film, 136 perc, 2019
eredeti nyelven, magyar felirattal
2020.07.18., szombat 15:30
Notting Hill-i cukrászda (12)
francia film, 97 perc, 2020
eredeti nyelven, magyar felirattal
2020.07.19., vasárnap 19:30
A díszvendég (16)
kanadai film, 105 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató