Törőcsik Mari tiszteletére

Három filmjével köszöntjük a Kossuth-nagydíjas művészt. Következő vetítés: május 31.

2019. április 30. - 2019. május 31.

Helyszín: Díszterem

Törőcsik Mari a háború utáni magyar film világszerte ismert arca, több mint száznyolcvan alkotásban szerepelt, többek közt olyan rendezők munkáiban, mint Fábri Zoltán, Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy Maár Gyula. Kivételes pályája elismeréseként idén márciusban Kossuth-nagydíjban részesült.

Filmjei közül ezúttal hármat mutatunk beAz 1975-ben készült Déryné hol van? nyitja a sorozatot április 30-án. Több szempontból is fontos alkotás ez Törőcsik Mari pályáján. A filmet férje és alkotótársa, Maár Gyula rendezte, és hatalmas sikert aratott Cannes-ban: a színésznő megkapta alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. A zsűriben helyet foglaló Tennessee Williams a díjak odaítélésénél kizárólag csak erre a filmre szavazott, a Le Monde-nak pedig azt nyilatkozta: „meg kell kérdőjeleznem a munkásságomat, mert soha nem bíztam az emberi erőben, és most, itt Cannes-ban láttam az emberi erő himnuszát.” A forgatókönyv Déryné naplója alapján készült, Pilinszky János átdolgozásában, és a színész lét dilemmáit ragadja meg az idősödő, visszavonulással kacérkodó, de színházi küldetésétől elszakadni mégis képtelen primadonna történetében.

A sorozat második darabja egy korai film, az 1958-as Édes Anna, amelyet Törőcsik Mari még főiskolásként forgatott Fábri Zoltánnal, a mindkettejük számára világhírt hozó Körhinta rendezőjével. A harmadikként vetített film a Gárdos Péter rendezte Szamárköhögés (1986) a rendszerváltás előtti produkciók közül való, amikor már ’56 is egyre nyíltabban jelenhetett meg mozivásznon. 

Program:

2019. április 30. 20.30
Déryné, hol van?
1975, rendezte: Maár Gyula, 93 perc
Szereplők: Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Sulyok Mária, Esztergályos Cecília, Gelley Kornél, Ráday Imre, Major Tamás, Kozák András, Kern András

2019. május 11. 15.30
Édes Anna
1958, rendezte: Fábri Zoltán, 84 perc
Szereplők: Törőcsik Mari, Mezey Mária, Kovács Károly, Fülöp Zsigmond

2019. május 31. 18.30
Szamárköhögés
1987, rendezte: Gárdos Péter, 86 perc
Szereplők: Garas Dezső, Hernádi Judit, Törőcsik Mari, Tóth Marcell, Eperjes Károly

A Törőcsik Mari-sorozat filmjeire a jegyár 1500 Ft. Diák/nyugdíjas/pedagógus kedvezmény 1100 Ft.
Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket hálózatán. 
A kedvezmény érvényesítésére csak a személyes jegyvásáslás során van lehetőség.


Kapcsolódó műsorok

Törőcsik Mari tiszteletére: Déryné, hol van?

(12)
Sorozatunk első része április 30-án 20.30-tól

Törőcsik Mari tiszteletére: Édes Anna

(16)
A sorozat második vetítése május 11-én 15.30-tól

Törőcsik Mari tiszteletére: Szamárköhögés

A sorozat záró része május 31-én 18.30-tól
»Márc. 28. – Csütörtök«

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató