Immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a szakma és a közönség köreiben is nagy sikernek örvendő Koreai filmfesztivál.
A november 10. és 14. között megrendezésre kerülő programon a magyar néző számára különleges hangulati világot sugárzó, érzelemgazdag és szuggesztív koreai filmgyártás legjobbjai közül 18 alkotás lesz látható az Urániában és további helyszíneken.
A fesztivál hivatalos megnyitójára november 10-én 18 órakor kerül sor az Uránia Dísztermében, egy különleges koreai táncbemutatóval megfűszerezve. A vetítéseket koreai és magyar rendezők kötetlen beszélgetése, közönségtalálkozó, illetve magyar filmkritikusok koreai filmiparral kapcsolatos beszélgetős estje is kiegészíti. A filmeket eredeti nyelven, magyar nyelven vetítjük.
A filmvetítések ingyenesen megtekinthetőek, de a belépéshez jegyet kell váltani. Az ingyenesen átvehető jegyek mindig a vetítés előtt egy órával lesznek elérhetőek a helyszínen. Páros jegy is váltható két főre, amelyet csak akkor lehet érvényesíteni, ha a felmutatásakor mindkét néző jelen van.
(részletes filmismertető az egyes címekre kattintva elérhető)
NOVEMBER 10. HÉTFŐ 18:00 – Díszterem Táncbemutatóval egybekötött nyitó díszelőadás EGY MÁSIK ORSZÁGBAN filmdráma, 88 perc, 2012, rendező: Hong Sang-soo 20:30 – Díszterem SUNNY vígjáték, 134 perc, 2011 rendező: Kang Hyung-chui NOVEMBER 11. KEDD 19:00 – Díszterem EGYÜTT – HAJRÁ, KOREA! filmdráma, 127 perc, 2012 rendező: Jang Hyun-sung 19:30 – Csortos terem DISZNÓK KIRÁLYA animációs film, 96 perc, 2011 rendező: Yeon Sang-ho 21:30 – Díszterem A BERLIN-AKTA akció-thriller, 120 perc, 2013 rendező: Ryu Seung-wan NOVEMBER 12. SZERDA 17:00 – Kávézó KOREAI FILMFÓRUM: „A kegyetlen erőszaktól a lírai költészetig – beszélgetés a dél-koreai filmről” 18:30 – Díszterem ANYÁM, A SELLŐ filmdráma, 110 perc, 2004 rendező: Park Heung-sik 21:00 – Díszterem KÖDBE VESZVE thriller, 111 perc, 2014 rendező: Shim Sung-bo 21:00 – Csortos terem PADAK animációs film, 78 perc, 2012 rendező: Lee Dae-hee 21:00 – Fábri terem KANG KAPITÁNY dokumentumfilm, 75 perc, 2012 rendező: Won Ho-yeon |
NOVEMBER 13. CSÜTÖRTÖK 17:00- Csortos terem MESÉLŐ ÉPÍTÉSZ dokumentumfilm, 95 perc, 2011 rendező: Jeong Jae-eun 19:00 – Díszterem AZ ARCISMERŐ filmdráma, 139 perc, 2013 rendező: Han Jae-lim 19:00 – Csortos terem RÖVIDFILMEK utána beszélgetés Min Yong-geun rendezővel 20:30 – Fábri terem POÉZIS – MÉGIS SZÉP AZ ÉLET filmdráma, 139 perc, 2010 rendező: Lee Chang-dong 21:30 – Díszterem BÁCSI akció-dráma, 119 perc, 2010 rendező: Shim Sung-bo NOVEMBER 14. PÉNTEK 16:00 – Díszterem SZABADESÉS akció-dráma, 89 perc, 2014 rendező: Pálfi György Az előadás a Filmfesztivál kiegészítő programjaként kedvezményes, 800 forintos jeggyel látogatható. 18:00 – Díszterem A MI LÁNYUNK filmdráma, 108 perc, 2010 rendező: Min Yong-geun utána közönségtalálkozó résztvevők: Min Yong-geun és Pálfi György 18:00 – Csortos terem SUNNY vígjáték, 134 perc, 2011 rendező: Kang Hyung-chui 20:30 – Csortos terem A BERLIN-AKTA akció-thriller, 120 perc, 2013 rendező: Ryu Seung-wan 21:00 – Díszterem FRONTVONAL háborús film, 133 perc, 2011 rendező: Jang Hoon |
Mo | Tu | We | Th | Fr | Sa | Su |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy