BALÁZS BÉLA-DÍJASOK AZ URÁNIÁBAN 2020: TREZOR (12)

Vetítés és beszélgetés Bergendy Péterrel márc. 11-én

11 march 2021 19:00 - 21:00

Location: Uránia Nemzeti Filmszínház Online

Bergendy Péter filmrendező 1964-ben született Budapesten. Első kameráját nagyapjától kapta hatévesen, onnantól vált a film az élete meghatározó részévé. Eredetileg pszichológusként végzett az ELTE-n, a horrorfilmek pszichológiájáról írta diplomamunkáját. 1984-től rendezőasszisztensként, később rendezőként dolgozott a Magyar Televíziónál, mellette a Magyar Filmintézet és a Helikon Film munkatársa volt. 1991-től a Stáb Filmfactory Kft., majd a Bergendy és Fiai Kft. társtulajdonosaként reklámfilmeket gyárt, miközben több magazin szerkesztésében is részt vett. A Cinema főszerkesztője volt több mint tíz évig. Munkáját világszerte ismerik, reklámjai számos hazai és nemzetközi díjat is elnyertek.

Első játékfilmjét 2004-ben rendezte Állítsátok meg Terézanyut! címmel, második egész estés filmje, A vizsga Chicagóban elnyerte a legjobb „új rendezőnek” járó Arany Hugó díjat 2012-ben, majd a film több nemzetközi fesztiváldíjjal is jutalmazták. A 2018-as Trezor, az 56-os forradalom idején játszódó, megtörtént eseményeken alapuló thriller nyolc Magyar Filmdíjat kapott. Első magyar alkotásként a nemzetközi tévéakadémia (International Academy of Television Arts & Sciences) Nemzetközi Emmy-díjra jelölte a legjobb tévéfilm kategóriában. Munkásságát Balázs Béla-díjjal ismerték el 2020-ban. Legutóbbi filmje a Post Mortem, mely várhatóan 2021-ben az első magyar horrorfilmként érkezik a mozikba.

JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyár: 0 Ft

Trezor 
(12)
75 perc / színes magyar játékfilm / 2018
thriller, dráma

A vizsga című kultfilmjük után ebben a filmben újra együtt dolgozott Köbli Norbert forgatókönyvíró és Bergendy Péter rendező. Trezor című történelmi thrillerjük – amelyet megtörtént események ihlettek – 1956 novemberében, napokkal a szabadságharc bukása után játszódik a belügyminisztérium földalatti trezorjában. A belügyminisztérium trezorkulcsai elvesznek az '56-os forradalom zűrzavarában. Ezért alig néhány nappal a szabadságharc vérbe fojtása utána a rendőrök kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, hogy törje fel nekik saját, feltörhetetlen trezorjukat. A fegyenc azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított, és onnantól egy izgalmas, fordulatos játszma veszi kezdetét, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik.

Rendező: Bergendy Péter
Forgatókönyv: Köbli Norbert
Operatőr: Nagy András
Vágó: Király István
Zene: Pacsay Attila
Hang: Balázs Gábor
Jelmez: Breckl János
Producer: Dr. Lajos Tamás

Gyártó: Szupermodern Stúdió

 SZEREPLŐK

Anger Zsolt - Beck
Scherer Péter - Honti
Tasnádi Bence - Iványi
Bezerédi Zoltán - Münnich
Varga József - Danyilov
Hámori Gabriella - Beck felesége

Tovább a sorozat teljes programjához és a jegyvásárlási segédlethez>>

A program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.

»Dec. 19. – Thursday«
TicketsCall Us14:00     Csortos terem

How Could I Live Without You? (12)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Treasure (12)

TicketsCall Us15:00     Díszterem

Futni mentem (12)

TicketsCall Us16:00     Csortos terem

From Hilde, with Love (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

My Favourite Cake (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

The Room Next Door (16)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

DAC Film (12)

TicketsCall Us18:30     Csortos terem

Kneecap (18)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

Celluloid Nights by Cinema Niche: It's a Wonderful Life (1946)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Howl's Moving Castle (12)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

Lesson Learned (12)

TicketsCall Us20:15     Csortos terem

KIX (16)

» « 2024. December
Mo Tu We Th Fr Sa Su
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345



Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy