Balázs Béla-díjasok 2019: Megszállottak - Pozsgai Zsolt munkáiból

Június 5-én, Pozsgai Zsolt rendező a vendégünk

5 june 2019 18:00 - 20:15

Location: Díszterem

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói, elméleti tevékenységük elismeréseként idén tavasszal nyolcan részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Június 2. és 18. között programsorozattal tisztelgünk a nyolc díjazott munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló vetítések díjmentesen látogathatók. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

A sorozat harmadik alkalmán Pozsgai Zsolt rendező, író, forgatókönyvíró kerül reflektorfénybe. A pécsi születésű alkotó a színház felől, közel negyven színpadi mű szerzőjeként, színházi rendezőként, dramaturgként érkezett a film világába. Előbb fogatókönyveket írt, majd 2006-ban Csendkút címmel leforgatta első saját moziját az 1956-ban mártírhalált halt Gérecz Attila költő élettörténetéből. Vonzódik a történelmi támákhoz, filmrendezői debütálása óta forgatott tévéjátékot többek között Janus Pannoniusról (Janus), Mindszenty bíborosról (Szeretlek, Faust), Erkel Ferencről (Molto pavane) és Zsolnay Vilmosról (A föld szeretője). Legutóbbi filmjében, a most műsorra kerülő Megszállottakban Kálvin János és Loyolai Szent Ignác találkozásának történetét dolgozza fel. Az alkotás 2018-as bemutatója óta számos díjat nyert el Ecuadortól Indiáig, köztük a Monacói Filmfesztivál játékfilmes fődíját.

Tovább a sorozat többi vetítésére.


MEGSZÁLLOTTAK
magyar játékfilm, angol feliratos, 75 perc, 2018

A Megszállottak egy találkozás története, amely a reformáció hajnalán legendás volt. Kálvin és egy "ismeretlen római katolikus pap" hetekig tartó hitvitája megfordította Svájc sorsát a történelemben. Az ismeretlen pap Loyolai Ignác, aki később az egyházon belül a jezsuita rend megalapítója volt, és aki ekkor valóban azon a környéken tartott zarándokútra a Szentföldre. Mindketten meg akarták reformálni a kor vallását. Kálvin kívülről, új egyházat teremtve, Loyolai Ignác pedig belülről. Mindketten egyetértettek abban, hogy az akkori időben a római egyház tökéletesen lezüllött, a pápák és püspökök szemérmetlenül gazdagodtak és bujálkodtak, a bűnbánó cédulák árusítása, a sosem volt szentek ereklyéi soha nem látott mélypontra züllesztették a római egyházat. Ez ellen kel fel a két főszereplő, ki-ki a maga eszközeivel.

A filmet a HORATIO-FILM szíves hozzájárulásával vetítjük.

író-rendező: Pozsgai Zsolt
operatőr: Kovács Claudia    látvány: Húros Dóri   fény: Bendiner Zoltán   
hang:
Novák Béla    vágó:Pálfalvi Réka

szereplők: Árpa Attila, Fésűs Nelly, Nagy Nati, Koncz Gábor, Lux Ádám, Quintus Konrád, Szabó Máté

»Apr. 16. – Tuesday«
TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Kalman's Day (16)

TicketsCall Us14:00     Csortos terem

La Chimera (16)

TicketsCall Us15:30     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us16:30     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

Out of Season (12)

TicketsCall Us18:00     Díszterem

Occupied City

TicketsCall Us19:00     Csortos terem

Pelikan Blue (16)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

The Iron Claw (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Occupied City
2024.04.16 18:00 - 22:00
FILM/MUSIC: Dancer in the Dark
2024.04.17 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/MUSIC: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/MUSIC: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
Italian Journey: Last Night of Amore
2024.04.22 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: On Body And Soul
2024.04.23 19:30 - 21:30
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy